Légiósok

Hiába jelentették be a magyar válogatott védő klubváltását, még nincs hivatalos megállapodás

Lang-ügy: a menedzser szerint a Dijon kissé elhamarkodott bejelentést tett.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Lang Ádám kölcsönben a Beitar Jeruzsálemnél folytatja pályafutását – minderről a Dijon hivatalos honlapja számolt be. A játékost képviselő menedzseriroda részéről Illés Zoltán ugyanakkor a Rangadó.hu érdeklődésére elárulta: a transzfer még nem hivatalos.

Ezt olvastad már?
Kétmillió euróért válthat klubot a Puskás Akadémia támadója

– Lang Ádám jövőjéről ahogy eddig sem, úgy most sem szeretnék a valóságtól eltérőeket nyilatkozni – mondta Illés Zoltán, a HSI Soccer menedzseriroda vezetője. – Az elmúlt időszakban több klub is érdeklődött a játékosunk iránt, akadt olyan kérő aki végleg, de olyan is, aki kölcsönben vitte volna. Mindezek ellenére Ádám a Dijon legutolsó győztes bajnokiját, szombaton a Montpellier (2-1) ellen végigjátszotta. Azt megerősíthetem, hogy a Beitar Jeruzsálemmel előrehaladott tárgyalások folynak Ádám átigazolását illetően, ám egyelőre kizárólag elvi egyezségek születtek. A két klub között nincs hivatalos szerződés, illetve a játékos és a Beitar között sem született még végleges megállapodás. Ádámmal együtt ki kell utaznunk a klubhoz, ahol vár rá egy orvosi vizsgálat, illetve ha megállapodás születik, azt követően tudjuk majd a szerződést aláírni. Mindezekre ugyanakkor még nem került sor, ezért meglátásom szerint a Dijon kissé elhamarkodott bejelentést tett a hivatalos honlapon, nem véletlen, hogy a közösségi médiában megosztott bejegyzésüket fél órán belül módosították is.

A nyári átigazolási piac augusztus 31-én zár, a menedzseriroda vezetője ugyanakkor megerősítette: egyelőre nem izgulnak a szoros határidő miatt.

– Való igaz, csütörtökön zár a piac, de nem aggódunk, a korábbi tapasztalataim, munkáink mondatják ezt velem. Ádám átigazolását egy évvel ezelőtt is az utolsó pillanatokban sikerült tető alá húznunk, most is van még négy teljes munkanapunk. Ha mindhárom fél tartja a szándékát, akkor a transzferre a következő napokban valóban sor kerülhet – nyilatkozta Illés Zoltán.

Lang Ádám csütörtökig még klubot válthat Fotó: Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik