Légiósok

Huszti-gól és gólpassz Kínában, bravúrgyőzelmet aratott a Jataj

A magyar középpályás csapata Hulk és Oscar klubját verte 4-2-re.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük.

A Huszti Szabolcsot végig soraiban tudó Csangcsun Jataj 4-2-es bravúrgyőzelmet aratott a második helyen álló Sanghaj SIPG-et a kínai élvonalban. A magyar középpályás tizenegyesből szerzett vezetést csapatának a 22. percben, majd a második félidőben egy gólpasszt is kiosztott a korábbi PL-csatárnak, Ighalónak. Az André Villas-Boas által irányított ellenfélben Ricardo Carvalho is játszott, míg Hulk és Oscar eltiltás miatt nem lépett pályára.

Kazahsztánban az Elek Ákossal felálló Kajrat Almati idegenben verte 1-0-ra az FK Akzsajikot, a magyar középpályás végig a pályán volt. Elekék az élvonal második helyén állnak húsz meccs után, öt ponttal lemaradva Kleinheisler László csapata, az FK Asztana mögött.

A bécsi Rapid Wien edzőmeccset játszott az elmúlt szezonban BL-elődöntős Monaco ellen. A francia csapat már 2-0-ra vezetett, ám a hazaiak innen is ki tudtak egyenlíteni. A Rapidban a magyar középpályás, Szántó Tamás 60 percet játszott.

Olvasói sztorik