Légiósok

Tajti Mátyás óriási lehetőség kapujában

A Málaga első csapatával kezdheti meg a felkészülést.

A spanyol Diario Sur legfrissebb beszámolójából kiderül, hogy nagy lehetőség kapujában áll Tajti Mátyás. Az FC Málaga utánpótlás csapataiban pallérozódó tehetséges magyar játékosra már az első csapat edzője, Míchel is felfigyelt. A beszámolóból kiderül, hogy a spanyol élvonalban legutóbb tizenegyedik helyen záró együttes mestere a nyári felkészülés során két fiatalnak szeretne mindenképpen lehetőséget adni: egyikük Jose Carlos, másikjuk pedig Maty (ahogy a spanyol sajtóban emlegetik) – azaz Tajti Mátyás.

A cikk szerzője szerint mindkét fiatal maximálisan megérdemli a bizalmat, mivel a mögöttünk hagyott szezonban remek teljesítményt nyújtottak. Honfitársunkról kiemelik, hogy mióta megérkezett a Barcelonától nagyon sokat fejlődött. A magyar középpályás a spanyol harmadosztályban huszonegy mérkőzésen kapott lehetőséget, tizenháromszor volt kezdő, öt találkozót játszott végig.

Olvasói sztorik