Légiósok

Vida dobogós és stabil kezdő lenne Szerdahelyen

László Csaba után Marco Rossinak is bizonyítana az FC DAC középpályása.

A szlovák élvonalbeli FC DAC középpályása, Vida Kristopher a fociclub.hu portálnak elmesélte, hogy egy nagyon kellemes, 12 napos nyaraláson pihente ki az elmúlt idény fáradalmait.

‒ A tengerentúlra utaztunk, ahol egy karibi-körúton vettünk részt, érintve a térség több szigetét és országát. Néhány nap alatt megpróbáltunk minél többet felfedezni Miami és környéke látványosságaiból. A napokban tértünk haza Budapestre – mesélte Vida. – Egy pillanatra sem álltam le, a nyaralás alatt is folyamatosan mozgásban tartottam a szervezetemet. Az alapozás kezdetéig minden nap futok, jó kondicionális állapotban szeretnék visszatérni a csapathoz.

‒ Már nem László Csaba a Dunaszerdahely vezetőedzője. Mit szól a távozásához?
– Szezon közben vette át a csapatot, ez pedig az én szerepkörömre és szerepvállalásomra is nagy hatással volt. Sok játéklehetőséget kaptam tőle, alapemberré váltam és érzésem szerint több területen is sokat fejlődtem. Sokkal higgadtabb lettem a pályán, a kapu előterébe jobb ütemben érkezem, mindemellett pedig a védőmunkám is javult. Egy jó szezont zártunk vele, egészen elképesztő tavaszon vagyunk túl. További sok sikert kívánok edzői pályafutásához. Előrefelé tekintek, kíváncsian várom a közös munkát az új vezetőedzővel, Marco Rossival.

‒ Sikerült elbúcsúznia a játékosoktól, váltottak azóta néhány szót?
– A szezon végeztével az utolsó bajnoki után elköszönt mindenkitől, de nem véglegesen. Legalábbis akkor nem úgy éreztem, értelmeztem. Valószínűleg még ő sem tudta, hogy mit hoz a jövő.

‒ Mit szól a Bp. Honvéddel bajnokságot nyerő Marco Rossi kinevezéséhez?
– Ha a Budapest Honvédról esik szó, a szívem egy picit mindig hazahúz, hiszen az utánpótlásévek mély nyomot hagytak bennem. Nagy szó és hatalmas szakmai fegyvertény, hogy bajnokcsapatot tudott csinálni Kispesten. Várom a közös munkát, kíváncsi vagyok, hogy mennyit fog változni a keze alatt a keret és a taktika.

‒ Mindenki új lappal indul, bizonyítani kell az új vezetőedzőnek, meg kell küzdeni a kezdőért…
– Biztos vagyok benne, hogy valamelyest ismeri már a keretet és belenézett néhány meccsünkbe, így van elképzelése a jövő kezdőcsapatát illetően. Viszont nem akarok semmit a véletlenre bízni. Bizonyítani fogom neki, hogy ott van a helyem a pályára kifutó csapatban.

‒ Milyen célokkal vág neki a szezonnak?
‒ A célkitűzés és a motiváció nagyon fontos. Egy jó kupaszereplés mellett a bajnokságban az első három hely valamelyikét céloznám meg, mellyel kiharcolhatjuk a nemzetközi kupaindulást. Emellett szeretném a lehető legtovább megőrizni a hazai veretlenséget az új DAC Arénában. Szeretnék fejlődni a játék minden területén, de főként azokban a dolgokban, amelyekben nagyobb a hiányosságom. Stabil kezdőjátékos szeretnék lenni, tavalyi góljaimnak a számát pedig megduplázni. Ha mindez sikerül, akkor kiváló szezonom lesz nekem is és a DAC-nak is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik