Légiósok

Közel a megegyezés: újabb sztár szolgálhatja ki Nikolicsot Chicagóban

Német bajnok, 90-szeres lengyel válogatott klasszist igazolhat a Fire.

Egyszerűen nem tud leállni az újabb és újabb sztárok begyűjtésével a Chicago Fire. Az MLS-klub a tavasszal Bastian Schweinsteigert szerződtette Nikolics Nemanja mellé (pontosabban inkább mögé), illetőleg korábban már a középpályás Dax McCarthy-t is a liga legjobbjai között tartották számon, most pedig egy újabb, Európában is ismert klasszis érkezhet: Jakub Blaszczykowski.

A lengyel neve főként a Borussia Dortmundból lehet ismerős a futballrajongóknak, hiszen 2007 és 2016 között két Bundesliga-címet, egy kupagyőzelmet, két szuperkupa-győzelmet és egy BL-döntőt ünnepelhetett a Ruhr-vidékiekkel.

“Kuba” 90-szeres lengyel válogatott, többek között a tavaly nyári Európa-bajnokságon is betalált kétszer. A szélsőt a hírek szerint már 2016-ban is megpróbálta megszerezni a Chicago, ám akkor visszautasította az ajánlatukat.

Blaszczykowski azóta egy sikertelen esztendőn van túl, hiszen a Wolfsburggal csak osztályozón tudták kiharcolni a bennmaradást, miközben a Fire alaposan formába lendült és a 12 gólos Nikolics vezérletével szinte képtelen veszíteni.

A lengyel TVP Sport szerint a megegyezés immáron nagyon közel van a felek között.

A Chicago támadósora már így is bivalyerős és kérdéses, hogy amennyiben a lengyel valóban csatlakozna, a pazar formában lévő, villámgyors David Accam, vagy a szintén gólerős Lucho Solignac kerülne ki a kezdőből.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik