Légiósok

Benntartotta csapatát a Vidi egykori középhátvédje, hős lett a FIFA 17-ben

Eggyel jobb gólkülönbséggel maradt első osztályú a portugál Tondela, Kaká lőtte az utolsó gólt.

A Rangadó.hu már több ízben számolt be a magyar, illetve volt magyarországi játékosok sorsáról, már ami a legnépszerűbb videojátékban, a FIFA 17-ben való szereplésüket illeti.

Első ízben Zé Luísról írtunk, aztán Renato Netóról is, valamint két összefoglaló cikket is készítettünk a témában: ezt és a téli átigazolások után ezt.

Szintén a FIFA 17 készítői voltak segítségünkre abban, hogy észrevegyük, micsoda hőstettet hajtott végre a portugál élvonalbeli CD Tondela, illetőleg azon belül az egykor a Videotonban is megforduló veterán középhátvéd, Kaká.

A kiscsapat úgy maradt bent az első osztályban, hogy utolsó hat bajnokijából ötöt is megnyert: az utolsó előtti fordulóban például idegenben felülkerekedett a legnagyobb rivális Aroucán.

A mérkőzés összefoglalója (Kaká gólja 2:50-től)

Ez sem lett volna azonban elég, ha az utolsó fordulóban nem az történik, mint ami végül bekövetkezett. Az Arouca ugyanis utolsó bajnokiját is elveszítette, méghozzá 4-2-re az Estoril otthonában, ami azt jelentette, hogy a Tondela egygólos győzelemmel kevesebb lőtt gólja miatt még nem, de kétgólossal már bent marad, csakhogy az ellenfél az 5. helyen záró Sporting Braga volt.

A Tondela azonban teljesítette a feladatot és pontosan két találattal győzött a Braga ellen, a másodikat pedig éppen Kaká jegyezte (egy gyönyörű fejessel).

Góljának köszönhetően az amúgy 68-as értékre belőtt 36 esztendős (!) középhátvéd külön kártyát kapott a FIFA Ultimate Team részlegében, méghozzá a “Hero Card”, azaz “hőskártya” elnevezésűt, értékelését pedig 72-re javították rajta.

Kaká egyébként pályafutása során játszott a Bajnokok Ligája csoportkörében (az APOEL Nicosiával), a németh élvonalban (Hertha) és a spanyol élvonalban (Deportivo La Coruna) is, a Videotonnál 2012 őszén, az Európa Liga csoportköre alatt játszott.

A kép a vidi.hu-ról származik.

Olvasói sztorik