Légiósok

Az Év Csapatába került a volt Vidi-légiós a FIFA-ban

Ezzel Renato Neto lett a legjobb magyar vagy volt magyarországi játékos az idei kiírásban.

Kapcsolódó cikkek

Talán nem sokan emlékeznek Renato Netóra, a Videoton egykori légiósára, aki 2012-13-ban kölcsönben szerepelt a piros-kékeknél és megjárta az Európa Ligát is. A védekező középpályás játéka nem volt különösebben látványos, így viszonylagos csendben tért vissza anyaklubjához, a Sporting Lisbonhoz, amely hamarosan továbbértékesítette a belga Gentnek.

Ekkor indult be igazán a brazil játékos karrierje, hiszen a csapattal előbb bajnok lett, majd tizenhat közé jutott a Bajnokok Ligájában, idén pedig az EL nyolcaddöntőjéig menetelt, miközben folyamatosan stabil kezdőnek számít.

A Rangadó.hu már több, hosszabb összeállítást is közölt a legnépszerűbb focis videojáték, a FIFA 17 Ultimate Team (FUT) névre hallgató módjában elérhető magyar, illetve volt magyarországi játékosokról. Legutóbb ott “hagytuk abba”, hogy a speciális, kiemelkedő teljesítményért járó kártyákat is beleszámítva a legjobb a szintén volt Videoton-játékos Zé Luís (jelenleg: Szpartak Moszkva), akinek értékelése 82-es; míg tágabb értelemben véve a magyar felmenőkkel rendelkező amerikai rekorder kapus, Tim Howard speciális kártyája 84-es értékkel bír.

Mi az a FIFA Ultimate Team (FUT)?

Az EA Sports által kiadott játék legnépszerűbb módja az úgynevezett Ultimate Team (FUT), amelynek lényege, hogy a készítők minden egyes labdarúgóhoz fabrikáltak egy virtuális kártyát, amellyel aztán (a legtöbb esetben) kereskedni lehet, a fizetőeszköz pedig elsődlegesen a lejátszott meccsekből kapható virtuális érme.
A kártyákból bármilyen csapat összeállítható, egy felhasználónak pedig bármennyi kártyája lehet. A kezdők, a cserék és a tartalékok beállítása után pedig kezdődhet a mérkőzés, melynek során egy online ellenféllel küzdhet meg a videojátékos.

Nos, Renato Neto idei teljesítményével az EA Sports szakembereinél kivívta magának az elismerést, hogy a belga bajnokságban (Jupiler Pro League) bekerüljön az Év Csapatába, amelynek köszönhetően Gyurcsó Ádám, Nikolics Nemanja, Zé Luís, Scott Malone és Tim Howard után ő is speciális kártyával gazdagodott, méghozzá kék színűvel, amely értékelését az alapkártyához képest 11-gyel, 75-ről 86-ra emelte.

Ezzel az értékkel Renato Neto már a legjobb magyarnak vagy volt magyarországi légiósnak számít a FIFA 17-ben – még úgy is, hogy legutóbbi cikkünk óta kártyát kapott még Cristian Ramírez (volt Ferencváros, 71), Pintér Ádám (69) és Lang Ádám (69) is, míg Niklas Süléről (81) kiderült, hogy magyar származású, így szintén felvehető a keretbe (az ő speciális kártyája 84-es).

Olvasói sztorik