Légiósok

Nagy Dominik gólokkal és gulyással is hódít Varsóban

A Legia Warszawa fiatal magyarja elárulta: akkor sem duzzogott, amikor kevesebb lehetőséget kapott, hiszen tudta, eljön az ő ideje.

Nagy Dominik télen távozott a Ferencvárostól és a lengyel bajnokság címvédőjéhez, a Legia Warszawához írt alá. A 22 éves játékos márciusig várt a bemutatkozásra, de megérte: azóta már két gól fűződik a nevéhez, és az utóbbi mérkőzéseken sorrendben 8, 10, 32, 23, 86, 73 és 78 percnyi lehetőséget kapott a bizonyításra. A fiatal középpályás nagyon jó úton halad Varsóban, az elmúlt időszak tapasztalatait pedig a Rangadó.hu-val meg is osztotta.

– Néhány héttel ezelőtt, március tizenkettedikén debütált a Legia Warszawa színeiben a Wisla Kraków elleni bajnokin, amely egy-nullás hazai sikerrel ért véget. Mennyire marad emlékezetes az a mérkőzés?
– A debütálás mindig emlékezetes marad egy játékos számára, így természetesen nekem is. Az, hogy mindez egy győztes rangadón sikerült, természetesen csak még pozitívabbá varázsolja az emlékeket – annak ellenére, hogy viszonylag sokat kellet várnom az első lengyel tétmérkőzéses bevetésemre.

– Azóta folyamatosan egyre több lehetőséget kap a Legiánál. A Cracovia ellen jegyezte első gólját, majd az előző körben ismét betalált a Pogon Szczecin elleni bajnokin. Gondolom, az önbizalmának a gólok nagyon jót tettek…
– Remekül érzem magam Varsóban és a klubnál is, bár elmondhatom, hogy ez már az első naptól kezdve igaz volt, hiszen nagyszerű emberek vesznek körül az egyesületnél. A formámmal sincs különösebb baj, sőt igazán jónak mondhatom, hiszen hét mérkőzésen léptem pályára, háromszor voltam kezdő, kétszer pedig a gólszerzők közé is sikerült feliratkoznom. Nagyon örülök, hogy folyamatosan egyre több játékidő jut nekem is, hiszen egy játékos akkor boldog igazán, ha játszik és bíznak benne.

– Eleinte kevesebb lehetőséget kapott, hiszen fel kellett vennie a lengyel élvonal ritmusát, majd megharcolnia a helyéért. Az első, nehezebb hónapokat hogyan viselte mentálisan?
– Őszintén bevallom, nem volt könnyű, hogy az első hat-hét mérkőzésen nem léptem pályára. Ennek az okát nem tudtam, hiszen minden edzésen próbáltam kiadni magamból a maximumot, és ennek ellenére olykor még a keretbe sem fértem be. Ugyanakkor azt is elárulhatom: mentálisan sokkal erősebbé tett ez az időszak… Remek játékosok alkotják a csapatot, így felmértem: ki kellett várnom a soromat. Egy percig sem duzzogtam, nem sértődtem meg, csak tettem a dolgom tovább, és tudtam, amikor eljön a lehetőség a bizonyításra, élni fogok vele.

– A bajnoki hajrára egyénileg nézve milyen célokat tűzött ki maga elé?
– A hátralévő mérkőzéseken még többet szeretném segíteni a támadójátékot, egyelőre kevesebb cselt vállaltam, mint korábban az rám jellemző volt. Ezenkívül a gólpasszok is hiányoznak még, szóval ezekben a mutatókban szeretnék előrelépni. Előzetesen erre a félszezonra öt gólt tűztem ki magam elé célul, még van hátra öt mérkőzés, ha sikerül elérnem a célt, már elégedett leszek. Ezen túl persze a legfontosabb, hogy bajnok szeretnék lenni a Legiával.

– Lengyelországban már a bajnokság playoff-mérkőzéseire kerül sor. Jelen pillanatban egy pont a hátrányuk az éllovas Jagiellonia, Lech Poznan duó mögött. Ha jól érzem szavaiból, Varsóban csak a bajnoki címről álmodnak.
– Így igaz, természetesen csak a bajnoki cím elfogadható a Legia Warszawa számára, szeretnénk újra a Bajnokok Ligájában bizonyítani, ehhez pedig mindenképpen be kell zsebelnünk az újabb aranyérmet. A véghajrá a bajnokság playoffjában rendkívül kiélezett, most már nem hibázhatunk, ha meg akarjuk védeni bajnoki címünket.

– 2017 januárjában a Ferencvárostól igazolt Lengyelországba. A magyar és a lengyel bajnokság között milyen alapvető különbségeket vélt felfedezni eddigi tapasztalatai alapján?
– Most már egyre több időt töltöttem a pályán, így elmondhatom, hogy a mérkőzéseken Lengyelországban nagyobb az iram, kevesebb a gondolkodási idő, ezenkívül pedig a játékvezetők is előszeretettel engedik a kemény játékot, ami lehetővé teszi a folyamatos, gyors játékot. Ami pedig a legfontosabb: folyamatosan telt ház előtt játsszuk le mérkőzéseinket, ami otthon sajnos nem volt így, pedig a magyar futball nem sokkal marad el a lengyel mögött…

– Egyre biztosabb pontnak számít a Legiánál, jönnek a gólok, csapatával pedig harcban állnak a bajnoki címért. A pályán kívül, a hétköznapokban is hamar megtalálta számításait?
– Remekül érzem magam Varsóban, nagyon kedvesek az itteni emberek, szabadidőmben is sok időt töltök együtt a csapattársakkal. Hétfőn például megvendégeltem az egész csapatot a születésnapom alkalmából; mondhatom, óriási sikere volt a magyar kolbásznak és a gulyásnak is.

Olvasói sztorik