Légiósok

Korhut: Hatalmas élmény a Hapoel Beer-Sevában futballistának lenni

A hétvégén izraeli bajnoki címet nyerő válogatott védő az aranyéremről, az ünneplésről és a jövőjéről is nyilatkozott a Rangadónak.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Korhut Mihállyal felálló Hapoel Beer-Seva 2-1-re legyőzte idegenben közvetlen riválisát, a második helyen álló Maccabi Tel-Avivot, így behozhatatlan előnyre tett szert, és az előző kiírás után újra elhódította az izraeli bajnoki címet. A DVSC-től tavaly nyáron Izraelbe igazoló 28 éves válogatott védő a Rangadó.hu-nak mesélt a címvédésről és az aranyérem ünnepléséről.

– Nagyon jól érzem magam, remek hangulatban telt a meccs utáni idő és az elmúlt két nap. Az előző szezonban is bajnok lett a Beer-Seva, amikor idekerültem, reménykedtem abban, hogy megvédjük a címet. Szerencsére ez sikerült, és még nagyobb öröm számunkra, hogy a közvetlen riválisunk otthonában aratott győzelemmel biztosítottuk be az aranyérmet – kezdte Korhut Mihály, aki a Maccabi Tel-Aviv elleni sorsdöntő összecsapást is értékelte.

– A mérkőzés előtt nyolc pont volt az előnyünk, természetesen úgy mentünk neki a találkozónak, hogy bajnokok akarunk lenni, de akkor sem estünk volna kétségbe, ha kikapunk, hiszen akkor is marad öt pont előnyünk a hátralévő három bajnokira. A nagyobb teher a Tel-Avivon volt, hiszen a hazaiaknak mindenképp nyerniük kellett. Úgy érzem, hogy felszabadultabban is játszottunk, az egész mérkőzésen mi voltunk a jobb csapat. Megérdemelten nyertünk, és megérdemelten lettünk bajnokok is.

A kilencszeres magyar válogatott védő arról is mesélt, hogy előbb a stadionban, majd a buszon, végül pedig Beér-Seva óvárosában rendeztek hatalmas ünneplést a szurkolókkal.

– Közvetlenül a meccs után a szurkolókkal ünnepeltünk, teljesen megtelt a vendégszektor, kiváló hangulat uralkodott a stadionban. Hazafele a buszon is már szinte buliztunk, a buszunkat pedig az autóval érkező szurkolók is kísérték, akik végigkiabálták és dudálták az utat. Voltak, akik meg sem előzték a buszt, hanem húsz percen át mellettünk mentek és nyomták a dudát – emlékezett vissza Korhut. – A városba érkezésünk után volt egy spontán buli a szurkolókkal az óvárosban, ami azért nem tartott olyan sokáig. Lesz majd hivatalos ünneplés is, de ennek időpontját még nem tudjuk. Vasárnapra, hétfőre és keddre szabadnapot kaptunk, majd szerdán edzünk először, mert csak jövő hétfőn lépünk legközelebb pályára.

Korhuték ünneplése:

https://www.youtube.com/watch?v=GFu-c3pc2Rk

Korhut remek szezont tudhat a háta mögött, 16 bajnoki mellett hat Európa Liga-csoportmeccset is játszott, és nem tagadja, feleségével nagyszerűen érzik magukat Izraelben.

– Nem bántuk meg a feleségemmel, hogy idejöttünk Izraelbe, és a Hapoel Beer-Sevát választottuk, ugyanis nagyon jó csapatba, sok jó játékos közé kerültem. Az első meccsemen az Inter ellen léptünk pályára a San Siróban az Európa Ligában, ami felejthetetlen élmény számomra, főleg úgy, hogy nyertünk is. A bajnokságban szinte végig kiegyensúlyozottan teljesítettünk, valamikor már tíz ponttal is vezettünk a második előtt, de a sok EL- és hazai kupameccs miatt sok mérkőzést kellett játszanunk, és egy kicsit kiengedtünk. Ennek következtében az előnyünk lecsökkent három pontra, de most végül tizenegy egységgel a második előtt behúztuk a bajnoki címet, ami mutatja, hogy van tartása a csapatunknak, és mentálisan rendben vagyunk. Örömmel tekintek vissza erre az idényre, és úgy gondolom, hogy jó szezont tudhatok magam mögött – értékelt a miskolci születésű hátvéd, aki még a jövőjéről is szót ejtett.

– Még három év van hátra a szerződésemből, és ahogy már említettem, nem bántuk meg, hogy idejöttünk. Szép városról és egy jó csapatról beszélünk, ahol az emberek nagyon fanatikusak, rettentően szeretik a focit, a részemről tényleg élmény itt futballistának lenni. A szurkolók körülrajonganak minket, a meccseken pedig nagyon odateszik magukat, hátrányban és vereség alkalmával is éltetnek minket, szóval nagyon szeretik a focistákat. Az biztos, hogy szeretünk itt lenni a feleségemmel, és nem mondom azt, hogy haza szeretnék menni.

Olvasói sztorik