Légiósok

A Slovan alelnöke elnézést kért balhézó szurkolóitól

Ivan Kmotrík szerint aránytalan volt a szervezők fellépése, s a magyar szurkolók ellen is szót emelt.

Mint arról beszámoltunk, szombaton a Dunaszerdahely 1-0-ra legyőzte a Slovan Bratislava csapatát. A mérkőzést szurkolói atrocitások miatt félbe kellett szakítani, egyes szurkolói csoportokat ki is vezettek a stadionból. Ennek kapcsán szólalt meg a vendégek alenöke, Ivan Kmotrík.

– Elítélem a rendezők roppant kemény fellépését a szurkolóinkkal szemben. Ez teljes mértékben aránytalan azzal, amit elkövettek. Szeretnék a Slovan Bratislava nevében bocsánatot kérni mindezért, s megköszönni a támogatást. Remélem, a jövőben nem lesz ehhez hasonló esemény – olvasható a Slovan hivatalos honlapján.

A közleményben a klub azt is sérelmezi, hogy a hangosbemondó nem figyelmeztette a hazai szurkolókat idegen ország jelképeinek használata miatt. Mindebből nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a piros, fehér, zöld színekkel volt gondjuk.

A Slovan közleménye szerint gyermekek, idősek és nők is bántalmazva voltak, viszont ez az állítás is megkérdőjelezhető, hiszen a vendégszektor felső részében helyet foglaló hölgyek és gyermekek a rendőrség megérkezése előtt elhagyták a vendégszektort és épp a sajtó munkatársai között foglaltak helyet – írja a sportolunk.sk.

A pozsonyi vezetők kifogásolták, hogy csak a Slovan szurkolóit figyelmeztették a pirotechnikai eszközök használatára, de ha jól megnézzük, a füstbombák a DAC B-középben a mérkőzés elején lezajlott koreográfiához voltak felhasználva, a pályára nem dobáltak és személyi sérülés sem történt – olvasható a felvidéki portálon.

Olvasói sztorik