Légiósok

Nikolics: Össze kell szoknunk, hogy még több gólt lőhessek – VIDEÓ

A magyar támadó még szokja az MLS légkörét, ám a gólokkal nem akar adós maradni.

A Chicago Fire magyar támadója, Nikolics Nemanja a klub televízió műsorának volt az eheti vendége. A 29 esztendős gólvágó szót ejtett csapata elmúlt három meccséről, s arról is, hogy mennyire sikerül beilleszkednie.

– Három meccs után azt mondhatom, hogy az MLS-ben nem védekeznek annyira mélyen a csapatok, mint Lengyelországban. Ez számomra jó hír, hiszen több helyem van, így több lehetőséghez juthatok. Fontosnak tartottam, hogy az első naptól a csapattal készülhessek, megismerhessem a társaimat. Még az összecsiszolódás fázisában vagyunk, de úgy érzem, edzésről-edzésre, meccsről-meccsre jobbak vagyunk. A középpályásokkal összhangba kell kerülnöm, érezniük kell, hogy mikor játsszák be a labdát a védők mögé, ezekből a szituációkból tudok gólt lőni.

– Nem számítottam arra, hogy bárki is várni fog a reptéren. Tíz és fél órát utaztam, nagyon fáradtam érkeztem meg. Útközben nem akartam aludni, hogy kisebb problémát okozzon az időeltolódás. Azt gondoltam, talán egy-két ember kijöhet, s majd egy sofőr elfuvaroz a reptérről. Aztán fantasztikus érzés volt, amikor megláttam mennyire sokan jöttek ki miattam. Egy pillanat alatt elmúlt, hogy mennyire fáradt vagyok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.