Légiósok

Köteles visszatérhet a Genkhez, de van egy feltétele

A legjobb korban van, védeni szeretne.

A ferencszállási származású Köteles László a belga Racing Genk játékosaként kölcsönben a Waasland-Beverennél szerepel a 2016-2017-es szezonban. Az idény végén a magyar hálóőr visszatér „anyaegyesületéhez”, de csak egy feltétellel:

– A megbeszéltek szerint nyáron vélhetően visszatérek a Genkhez, és ha minden a tervek szerint alakul, velük kezdem meg az alapozást. Egy feltételem ugyanakkor van: csak akkor megyek vissza a Genkhez, ha játszhatok. Tele vagyok ambícióval, nem szeretnék a padon ücsörögni. Ha nem számítanak rám, a legjobb megoldás az lesz, ha új csapat után nézek.

A genki szurkolók egyébként nem örültek Köteles nyári kölcsönadásának, voltak, akik aláírást is gyűjtöttek a 32 éves hálóőr megtartása mellett.

– Az akciójuk mind a mai napig büszkeséggel és remek érzésekkel tölt el. Az ottani szurkolókat mélyen a szívembe zártam. Ugyanakkor a nyári távozás volt a legjobb lehetőség arra, hogy folyamatosan játszhassak. A teljesítményemmel elégedett vagyok, persze kisebb hibáim voltak a Waasland-Beverennél. Harminckét éves vagyok, jó formában érzem magam, talán a kapusoknál ez a legjobb kor, nem panaszkodhatok – nyilatkozta a Het Belang van Limburg hasábjain a magyar, az interjút a belga Sport is közölte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.