A magyar válogatott szombaton sorsdöntő mérkőzést vív Portugáliával, a mieink hátránya a harmadik helyen jelenleg két pont a házigazda mögött. A találkozó előtt a Vitória Guimaraesnél légióskodó 17 éves Horváth Csanádot kérdezte a Rangadó.hu a kinti tapasztalatairól, az ottani várakozásokról.
– A találkozót Lisszabonban rendezik, innen, Guimaraestől több mint 350 kilométerre. Itt a hangulat néhány nappal a találkozó előtt még nem annyira felfokozott, a meccsláz egyelőre nem érződik nagyon, nincs még extra szurkolói hangulat. A rendezők teltházra számítanak a Benfica stadionjában, tehát több mint hatvanezer drukkert várnak, így vélhetően Lisszabon belvárosában már most komoly hangulat és nyüzsgés uralkodik. Egyébként a nyomtatott és online sajtóban is naponta számos cikk jelenik a találkozó kapcsán, többen latolgatják az esélyeket. Azt tapasztalom, hogy a portugálok más eredményt nem tudnak elképzelni, minthogy C. Ronaldóék otthon tartják a három pontot, a sajtóban legalábbis szinte csak erről lehet olvasni. Nem is igazi rangadóként kezelik ezt a mérkőzést, csak a győzelemben gondolkozik mindenki – én legalábbis ezt tapasztalom.
– A személyes véleményem egyébként az, hogy a találkozó a „mindent vagy semmit” kategóriába sorolható. Ha nyerünk, életben maradnak az esélyeink, ha pontokat veszítünk, természetesen jócskán csökken az esélyünk kijutásra. A szívem és az eszem más-más eredményt súg… Ha a szívemre hallgatok, akkor azt mondatom, hogy 1-0-ra vagy 2-1-re nyerünk, Szalai Ádámtól pedig gólt várok. A meccset természetesen én is követni fogom élőben, az még nem dőlt el, hol nézem az összecsapást, de drukkolok nagyon a srácoknak. Bármilyen eredmény is születik, hét elején a portugál társak és köztem biztos megy majd pár napig a zrikálás.
Horváth Csanád nyáron a Budapest Honvéd akadémiájáról (Magyar Futball Akadémia) igazolt Portugáliába, az interjú során pedig elmúlt hónapok tapasztalatairól is kérdeztük.
– Úgy érzem, remek döntést hoztunk nyáron, hogy Portugália azon belül pedig a Vitória Guimaraes mellett tettük le a voksunkat. Több mint háromnegyed éve álltam légiósnak, és rengeteget fejlődtem ez idő alatt, hiszen az ország egyik legjobb utánpótlás-képző csapatához kerültem. Az U19-es együttes a tabella második helyén foglal helyet, és az elmúlt három fordulóban százszázalékosak tudtunk maradni, hiszen legyőztük a Benfica, a Sporting és a Braga korosztályos csapatát, miközben gólt sem kaptunk. Többnyire az U17-es csapatnál, a felsőházi rájátszásban léptem pályára, ahol a harmadik helyért harcol a klub. Ezzel a korosztállyal az egyik legnagyobb bravúrunk az volt, hogy legyőztük a Portót – akik egyébként a találkozót megelőzően másfél évben voltak veretlenek. Az U17-es együttesnél belső védőként számolnak velem, míg az U19-eseknél egyre gyakrabban próbál ki a mester jobbhátvédként. Nagyon élvezem ezt a lehetőséget, hiszen ezáltal még sokoldalúbb játékossá tudok válni, és ez a jövőben csak a hasznomra válik. Nyitott szemléletű játékosként élvezem az új szerepkört is. Az U19-es együttessel egyébként egyértelmű és reális cél a bajnoki cím megszerzése, hiszen szeretnénk kvalifikálni magunkat a jövő évi ifjúsági BL-re (UEFA Youth League). Ami pedig az egyéni célokat illeti: harcolok azért, hogy minél több lehetőséget kapjak az idősebbeknél is, miközben a konkurencia óriási: portugál utánpótlás-válogatott játékosokkal kell felvennem a kesztyűt a kezdőcsapatba kerülésért.
A beilleszkedésről és a nyelvi akadályokról
– Bátyám, Csenger amolyan mentorként készített fel a légiós-életre; tudatosan készültünk a külföldi pályafutásra, lépésről lépésre haladtunk előre és terveztünk meg mindent. Nagyon jól beszélek angolul, hiszen a kezdetektől tudtuk: ha valamit el akarok majd érni a futballpályán, angolul beszélni alapvető elvárás. Portugáliában viszont kevesebben beszélnek angolul, ezért érkezésem után természetesen elkezdtem tanulni a portugált. Majd’ egy év után már jól megbirkózom vele, a pályán nagyon rövid időn belül könnyedén tudtam kommunikálni. Idén tavaszra már olyan szintre jutottam: ha valamit ügyeznem kell a magánéletben, akkor legtöbbször már portugálul önállóan el tudom intézni. A nyelv egyébként nagyon nehéz, nem lehet összehasonlítani sem az angol, sem pedig a magyar nyelvkultúrával. Gyorsan beszélnek az emberek, rengeteg szlenget használnak – de megbirkózom ezzel is.
A honvágyról
– Nyári érkezesemkor eleinte megvolt mindennek a varázsa, minden új volt, így nem is gyötört honvágy. Utána viszont jött egy keményebb időszak, hiszen még nem volt játékengedélyem, így november elején játszhattam először tétmérkőzést. Ősz elején voltak tehát nehezebb pillanataim, de mentálisan erős játékosnak érzem magam, így mindenen túl tudtam lendülni. Nyilván sokszor hiányzik a család, vagy éppen a barátok, de valamit valamiért.
A guimaraesi mindennapokról
– Nem kollégiumban lakom, hanem egy nagy hostelt bérel a klub a játékosoknak, itt élek én is. Reggel fél nyolc-nyolc körül kelek fel, a reggeli után pedig elindulok az iskolába, ahol fél 2-ig tartanak általában az óráim. A portugál suli mellett a magyar középiskolát is folytatom, tehát a foci mellett két fronton is helyt kell állnom. Ebéd és rövid pihenés után körülbelül délután 16 órakor már bent kell lennem az edzőkomplexumban, előbb csapattréningen veszünk részt, majd a konditeremben folytatjuk a fizikai munkát. Esténként már otthon próbálok feltöltődni a következő nap feladataira.
A közeli célokról
– Le kell szögeznem: jelen pillanatban nagyon jó helyen vagyok. Elsődleges célom, hogy minél hamarabb bekerüljek a guimaraesi felnőtt csapatba, csak ez lebeg a szemem előtt. Ehhez nagyon sokat kell dolgoznom, de mindent ennek rendelek alá. A Vitória Guimaresnek van egy B-csapata, amely a felnőtt másodosztályban szerepel, egy nagyon jó színvonalú bajnokságban. Honfitársam, Bíró Bence két évvel idősebb nálam, de az idei szezonban már legalább tíz mérkőzésen lehetőséget kapott a fiókcsapatban. Rajta kívül is akad néhány játékos (a 2000-es és az 1998-as korosztályból is), aki már debütálhattak a B-csapatnál, miközben tény: a versenyhelyzet nagyon komoly. Ugyanakkor látom magam előtt a példát: a Guimaresnél már nagyon fiatalon számolnak a legtehetségesebb játékosokkal és lehetőséget kapnak a nagyok között.
– Később szeretnék egy topligás felnőtt csapathoz igazolni, gyerekkorom óta a Premier League-ről álmodom, szerintem ez a legerősebb bajnokság. Idővel természetesen a felnőtt nemzeti együttesben is szeretnék majd a válogatott oszlopos tagja lenni.
Az elmaradt U17-es válogatott meghívóról
– Mindenféleképpen meglepődtem, amikor múlt héten a magyar utánpótlás csapatoknál is keretet hirdettek, és kiderült, nem számolnak velem az U17-eseknél, ahol korábban csapatkapitány voltam. A szövetség döntésén még a klubom is meglepődött, hiszen pontosan látták, milyen munkát végeztem és milyen teljesítményt nyújtottam az elmúlt időszakban. Két Magyarországon dolgozó külföldi szakember is felkeresett a kerethirdetés után, őket is váratlan érte a döntés. Tudom, hogy klubszinten a lehető legjobb helyen vagyok, tisztában vagyok a képességeimmel, tudom, miben vagyok jó és miben kell még fejlődnöm. Pozitívan tekintek így is a következő hetek elé: nem esek ki klubcsapatában napi ritmusából, szerepelhetek a rájátszásban, és nem szakadok ki a portugál mindennapokból, a pörgős edzések, a magas színvonalú mérkőzések üteméből – így Horváth Csanád.
