Tizenhárom bajnoki és hatszázhatvanhat játékperc után végre eredményes volt a Palermo magyar támadója, Sallai Roland. Az Udinesének beköszönő 19 éves játékos az elmúlt hetekben stabil kezdő lett a Serie A-ban, így jó esély van rá, hogy egyéves kölcsönszerződése lejártával végleg magához láncolja a klub.
A magyar válogatott Portugáliába utazó keretébe is bekerülő fiatalról Sallai Sándort, a játékos nagybátyját, a Honvéd és a magyar válogatott egykori védőjét korábban már kérdezte a Rangadó.hu – most pedig ismét beszélgettünk vele.
– Többedmagammal néztük a meccset, és pont azt mondtam előtte a srácoknak, hogy nagyon hiányzik már Rolinak egy gól. Nehéz helyzetben van, mert a Palermo pozíciójából is adódóan nem az a csapat, amely dominál és rengeteg helyzetet teremt, inkább védekezik – kezdte Sallai. – Az egész csapatnak, így neki is nagyon sok energiáját emészti fel a hátrafelé játék, ráadásul eddig keveset is vették be a társak. Sokszor üresen áll, de inkább a másik oldalra forgatnak. Amennyiben többször is sikerülne betalálnia, ez persze változhatna, feljebb léphetne a hierarchiában, egzisztenciát teremthetne.
– Az elmúlt hetekben sérült volt, a gerince mellett volt letörve a csontból egy darab, ami erőben is visszavetette, pedig már kezdte utolérni magát. Előbb-utóbb meg fogja találni a helyét az együttesben. Ő nem alibipasszokat ad, ha átadni akar, annak mindig megvan az értelme. Amennyiben egyszer egy jobb csapatban játszhat majd, akkor még inkább kijönnek az erényei. Egy ilyen típusú támadónál óriási előny, ha védekezés után nem száz méter sprint után kell lőnie vagy helyesen befejeznie az akciót. Zseniális megoldásokra lesz képes – mondta Sallai.
– Különösen nehezítette kinti dolgát az első időkben, hogy itthon teljesen más szerepkörben játszott, szabadabb volt, a védekezésben ritkábban kellett részt vennie. A jelenlegi bizonyítási kényszer nagyon hasznos neki, fizikálisan és mentálisan is fejlődött már, folyamatosan esik-kel, felveszi a harcot. Bizakodó vagyok a jövőjét illetően – nyilatkozta az egykori válogatott labdarúgó.
Sallai jelenleg kölcsönben szerepel Palermóban, szerződése az idény végén lejár. Olaszországi jövőjéről is kérdeztük nagybátyját.
– Vannak érdeklődők, de a szerződésével kapcsolatban nem szeretnék semmit mondani. Annyi nyilvános, hogy a Palermónak opciós joga lesz a megvásárlására a nyáron. Gondolom, időben fel is veszik majd a kapcsolatot a Puskás Akadémiával, de ez az ő dolguk. Én, mint a nagybátyja, szeretném, ha maradna Olaszországban, egy ilyen képességű játékosnak a legjobbak közt a helye.
A Palermo jelenleg kiesőhelyen áll a Serie A-ban, lemaradásuk a 17. pozíció mögött tetemes, hét pont. Jó esély van rá, hogy amennyiben Sallai marad, úgy a következő idényt már a második vonalban kezdi el.
– A Palermo rengeteg pontot veszített már úgy, hogy vezetett, majd negyvenötödik és kilencvenedik perces gólokkal percek alatt elbukta a meccset. Ez kvalitásbeli probléma és figyelmetlenség is – fogalmazott. – Nem gondolkodom a Serie B-ben, hiszen véleményem szerint teljesítményével Roland már bizonyított annyit, hogy első osztályú gárda is igényt tartson a játékára.