Légiósok

László Csaba csapata Magyarországra érkezik egy stadionavatóra

Zalaegerszegre látogat a dunaszerdahelyi csapat.

A jövő heti válogatott szünetben Zalaegerszegre látogat a DAC csapata, ahol a ZTE Aréna ünnepélyes avatóján, és az azzal egybekötött labdarúgótornán vesz részt. A háromcsapatos mini torna résztvevői az NB II-es ZTE FC, az osztrák élvonalbeli Sturm Graz, valamint a DAC lesznek.

– Örömteli dolog, hogy a zalaegerszegi stadionavatóra meghívtak bennünket – olvasható László Csaba, a DAC vezetőedzőjének nyilatkozata klubja hivatalos honlapján. – Egy nem mindennapi felkérést kapott a DAC, ami jól mutatja a klub fontosságát az anyaországban. Szívesen teszünk eleget ennek a meghívásnak, hiszen ezzel is tovább tudjuk mélyíteni az anyaországból érkező drukkerek szimpátiáját. Már hosszú ideje nem történt ilyen, hogy a DAC-ot meginvitálják egy stadionavatóra, egy olyan gálamérkőzésre, ami az örömről, az építkezésről szól. Az mellett, hogy öregbíteni tudjuk a DAC hírnevét, egyúttal a két klub közti kapcsolatot, az esetleges további együttműködést is szeretnénk megalapozni, erősíteni. Nem az lesz a legfontosabb, hogy megnyerjük a viadalt, ezúttal a részvétel a fontos. Nem szabad elfelejteni, hogy négy válogatott játékosunk hiányozni fog. Szintén rég volt példa rá, hogy a DAC A-csapatából egy időben négy játékost behívjanak különböző nemzetek válogatottjába. Gondolok itt a három U21-es kerettagra, Hukra, Šatkára és Šafrankóra, valamint Simonra, aki élete első válogatott mérkőzésére készül. Az ő példáján látni, hogy aki alázattal dolgozik és viselkedik a futball iránt, arra még Kongóból is felfigyelnek. Továbbá gondolnunk kell arra is, hogy a B-csapatunk vasárnap bajnoki mérkőzést játszik, de mindenképp olyan kerettel fogunk Zalaegerszegre utazni, amely méltón tudja képviselni a DAC-ot ezen a villámtornán.

Olvasói sztorik