Légiósok

Dárdai: Ezt nem igazán nevezhetjük futballnak

Vasárnap este már beszámoltunk róla, hogy 1-0-s vereséget szenvedett a Hamburg vendégeként a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC a Bundesliga 23. fordulójában. Az első játékrész a kiesés ellen küzdő hazaiak sokszor durva szabálytalanságokkal állították meg a berlinieket, akik aztán a második félidőre feljavultak, de a kontráik utolsó passzaiba hiba csúszott. A magyar szakember elégedetlenül értékelt a találkozó után.

– Először is gratulálok a Hamburgnak, de nagyon csalódott vagyok. Nem mondom, hogy nem volt megérdemelt ellenfelünk győzelme, de mindkét csapat hatalmasat küzdött, és amit az első félidőben láthattunk, azt nem igazán nevezhetjük futballnak. Voltak nagy lehetőségeink, melyeket sajnos elszalasztottunk. A kontráink sajnos nem ültek, és ajándékoztunk egy gólt a Hamburgnak, de erről most nem szeretnék beszélni. Gratulálok a Hamburgnak – mondta Dárdai Pál a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.