Légiósok

Kalmár egyre otthonosabban érzi magát Dániában

A fiatal magyar középpályás alig várja, hogy hazai pályán léphessen pályára.

A dán Szuperliga 24. fordulójában Kalmár Zsolt csapata, a Bröndby IF vasárnap hazai pályán a Nordsjaelland játékosaival csap össze. A találkozó előtt a koppenhágaiak hivatalos honlapján honfitársunk nyilatkozott.

– Az elmúlt két mérkőzésünket idegenben vívtuk, örültem, hogy vendégként is sok-sok szurkoló elkísért minket és buzdított bennünket, de már nagyon várom, hogy hazai pályán, a Bröndby Stadionban léphessek pályára. Örülök, hogy az első két tavaszi mérkőzésünkön rögvest lehetőséget is kaptam a bizonyításra, nagyon erős keretünk van, a társak pedig hamar megfogadtak. Az edzővel és néhány társammal németül is tudok társalogni, ezt megkönnyíti a beilleszkedést. Az is segíti az akklimatizációmat, hogy végre beköltözhettem új lakásomba. Hétvégén hazai pályán mindenképpen győzelemben bízom, remélem szép sikert ünnepelhetünk drukkereinkkel. A szurkolók extra motivációt jelentenek számunkra – így a magyar középpályás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.