Légiósok

Balogh büntetőt csinált, Sallainak nem hagyták, hogy elvégezze

A Palermo már megint a meccs legvégén veszített fontos pontokat.

A vasárnap kora délutáni olasz bajnoki meccsen a Palermo mindkét magyar játékosa, Balogh Norbert és Sallai Roland kezdő volt a Sampdoria ellen, és a 31. percben mindketten főszereplővé váltak.

Balogh elesett a tizenhatoson belül egy beívelést követően, ezért a játékvezető büntetőt ítélt. Sallai szerette volna elvégezni, de az uruguayi vezetőedző, Diego López azonnal felállt a kispadról, és szólt, hogy inkább Ilja Nestorovski rúgja a tizenegyest. Kisebb lökdösődés alakult ki a pályán, ráadásul Andrea Rispoli rá is szólt honfitársunkra, hogy „használja a fejét” és ne akarjon hősködni.

A 28 éves védő a szünetben a televíziónak nyilatkozott, akkor is szóba került az eset. „Elmondtam neki, hogy egy csapatban van hierarchia és vannak betartandó szabályok, amelyeket neki is tisztelnie kell. A tizenegyeseket nálunk Nestorovski lövi” – közölte határozottan a csapatkapitány.

A macedón csatár magabiztosan értékesítette a büntetőt, ám a történtek nem szegték Sallai kedvét, aki a 38. percben bátran próbálkozott, de távoli lövése a kapufa mellett suhant el. A szicíliaiak 1-0-ra vezettek a szünetben.

Balogh Norbert remek első félidőt produkált – és nem csak a kiharcolt büntető miatt ‒, Sallai viszont elég sokszor rosszul döntött.

Sallait a 77. percben, Baloghot pedig hat perccel később cserélte le az edző. Az eredmény sokáig nem változott, de a kiesőhelyen álló Palermo már megint a legvégén veszített fontos pontokat: a 90. percben Fabio Quagliarella egyenlített, így 1-1 lett a vége.

Olvasói sztorik