Légiósok

Ancelotti egykori segítője izzasztja a tengerentúlon Nikolicsot

A Chicago Fire magyar válogatott sztárja a Rangadónak nyilatkozott az első hetek benyomásairól.

Három hete érkezett meg az Egyesül Államokba az új csapatához, az MLS-ben szereplő Chicago Fire együtteséhez a Legia Warszawától távozó Nikolics Nemanja. A tengerentúlon igazi sztárként kezelt magyar válogatott támadó az első két felkészülési mérkőzésen rögtön le is tette névjegyét új klubjában, előbb győztes gólt szerzett, majd gólpasszt adott. A 29 éves csatár a Rangadónak nyilatkozott az első hetek benyomásairól.

– Chicagóban kezdtük a felkészülést, majd Floridába utaztunk edzőtáborba. Teljesen új csapatot próbálunk építeni, hiszen kilenc játékos távozott – kezdte honlapunknak Nikolics Nemanja. – Nagyon fontosak az edzőmeccsek, hogy minél előbb megismerjük egymást, az edzőtáborban pedig, összezárva a pályán kívül sokat vagyunk együtt, ami ilyenkor nagyon jó, tudunk egymással foglalkozni. Nagyon örülök, hogy az első két felkészülési meccsünket megnyertük, és hogy az elsőn gólt szereztem, a másodikon pedig gólpasszt adtam. Csatár vagyok, és azért hoztak ide, hogy segítsek a csapatnak.

– Megmondom őszintén, hogy még próbálom megszokni az itteni ritmust – folytatta a 23-szoros magyar válogatott csatár. – Nagyon kemény munkát végzünk, az erőnléti edzőnk korábban Carlo Ancelotti stábjában dolgozott, ő egy nagyon profi szakember, nagyon érti a szakmát. A csapat eléggé fáradt jelenleg, hiszen folyamatosan kettőt-hármat edzünk naponta. A foci természetesen teljesen más, mint Európában, de fontos, hogy nekem kell alkalmazkodnom a csapathoz, nem pedig a csapatnak hozzám. Azt látom, hogy nagyon sok csapat kontrákra játszik, hatalmas az iram, és rengeteg a kemény párharc. Azonban ha tudjuk nyugtatni a játékot, és megtanuljuk megnyerni azokat a meccseket, amikor nem játszunk jól, és sokat van nálunk a labda, akkor szerintem sokat fogunk fejlődni. Fontosnak érzem, hogy nem szabad mindig felvenni azt a ritmust, hogy kilencven percen keresztül fel-alá rohanjunk. Meg kell találni az egyensúlyt, a vezetés tudatában őrizni kell a labdát, le kell nyugtatni a játékot. Ezekben az elemekben próbálunk folyamatosan fejlődni, és hogy minél jobban kihasználjuk az adódó helyzeteket a mérkőzéseken.

Az európaitól eltérő futball mellett Nikolicsnak a változó időjárási körülményeket is szoknia kell még.

– Ami nehéz még, az a változó klíma. Floridában parádés idő volt, de a nagy páratartalom miatt rendkívül nehéz edzeni. Olyan volt, mintha végig szaunában edzettem volna. Meg kell szoknom még ezt is, hogy a távolságok miatt meccsenként változik majd az időjárás – magyarázta a támadó. – Próbálkozom, nem keresek alibiket. Csinálom a saját dolgom, érzem, hogy jó állapotban vagyok, de persze ez egy hosszú folyamat lesz.

Egyelőre a hétköznapi elintéznivalókra nem sok ideje és energiája jut Nikolicsnak, de a klub mindenben segít neki, és bízik benne, hogy hamarosan beköltözhet saját lakásába Chicagóban.

– Folyamatosan éreztetik velem, hogy mennyire bíznak bennem. A klubnál segítenek mindenben, hiszen Amerikában az elintéznivalók nem működnek egyszerűen. Vízumot kell kapni, majd egy úgynevezett „social security numbert” is, ami nélkül az ember semmit nem tud intézni. Remélem, hogy megkapom ezt a számot egy-két héten belül, és akkor alá tudom írni a szerződést a lakásra, és meg tudjuk venni a bútorokat. Bízom benne, hogy amire visszaérünk Chicagóba a második floridai edzőtáborból, addigra be tudok költözni a lakásba. A klubnál persze sokat várnak tőlem, de nem úgy viselkednek, hogy nesze itt a labda, rúgd a gólokat. Pontosan tudják, hogy a fociban nem elég egy játékos ahhoz, hogy megnyerd a meccset. A legnagyobb sztároknak is kellett idő, hogy megszokják az itteni légkört. Próbálok minél jobban beilleszkedni a csapatba, a klubnál pedig örömmel látják, hogy milyen gyorsan befogadtak a társaim. Mindenki azt várja, hogy sikeresek legyünk, ahogy én is.

A magyar focisták közül Nikolics rendelkezik az egyik legjobban kezelt hivatalos Facebook-oldallal, de most elárulta, nem egyedül birkózik meg a feladattal, hogy ennyire naprakészen kiszolgálja rajongóit a közösségi médiában.

– Kemény Kristóf segít a hivatalos Facebook-oldalam kezelésében. Úgy gondolom, hogy nagyon jól csinálja, és ő az a személy, akiben maximálisan megbízom – mondta Nikolics.

Olvasói sztorik