Légiósok

Kádár: egyik magyar és lengyel csapat sincs a Dinamo Kijev szintjén

A hátvéd értelmes és okos futballistának tartja magát.

Hosszas huzavona után péntek este végre pont került Kádár Tamás átigazolási ügyére, a védő négy évre kötelezte el magát az ukrán Dinamo Kijevhez. A Lech Poznant elhagyó játékos a kijeviek hivatalos honlapjánadott interjút először, amelyben elmondta, miért választotta a 44-es mezszámot, és milyen szempontok szóltak az ukrán együttes mellett.

– Nagyon elégedett vagyok, hogy aláírtam a Dinamóhoz, hosszú ideje vártam már erre a pillanatra, hiszen elhúzódtak a két klub közötti tárgyalások. A magyar, a lengyel és az ukrán bajnokságot egyelőre nem tudom összehasonlítani, hiszen utóbbiban még nem léptem pályára, de azt ki merem jelenteni, hogy sem hazámban, sem a lengyeleknél nincs olyan csapat, ami egy szinten lenne a Kijevvel. Többször is beszéltem Rebrov vezetőedzővel, ösztönző volt, hogy nagyon a csapatban akart tudni – nyilatkozta a 37-szeres válogatott védő, majd a klubhonlap kérésére a saját erősségeire is kitért.

– Értelmes, okos futballistának tartom magam, jól bánok a labdával, jól olvasom a játékot és mindig alárendelem magam a csapat érdekeinek. A célom az a csapatnál, mint minden focistának, minél több trófeát nyerni. De először is nagyon keményen kell dolgoznom, hogy minél hamarabb összeszokjak a társakkal és alkalmazkodjak a csapat játékához – mondta őszintén Kádár, aki azért választotta a 44-es mezt, mert a kedvenc száma, a 4-es foglalt volt.

Olvasói sztorik