Légiósok

Tököli: ha Nagy Ádám csibész akar lenni, a legjobb helyen van

Az egykori magyar válogatott csatár szerint jelenleg a játéklehetőség a legfontosabb középpályásunknak.

A Napoli elleni 1-7-es zakót követően nyilatkozott az Origónak Nagy Ádám, a Bologna középpályása, ezt a Rangadó.hu-n is olvashatták. A magyar válogatott középpályás akkor azt mondta, hogy „néha talán túlságosan is jófiúnak tűnök, amit azért próbálok levetkőzni, mert néha bizony gengszternek kell lenni, ha győztesen akarok lemenni a pályáról”.

Arról, hogy az ilyen mentalitásnak milyen szerepe van a futballpályán, illetve valóban ez hiányzik-e Nagyból, Tököli Attilát, egykori magyar válogatott és magyar bajnok csatárt kérdeztük, aki jelenleg a Paksi FC segédedzője.

– Nem „gengszterségnek” nevezném szó szerint ezt, de az biztos, hogy egy megfelelő csibészség és rafinéria mindenképpen kell ahhoz, hogy még jobb teljesítményt tudjon nyújtani az ember. Ádi ugyanakkor még fiatal, van ideje megtanulni ezeket. A legjobb helyen van ahhoz, hogy elsajátítsa – fogalmazott Tököli.

– Olaszországban mindig is legendásak voltak a játékosok arról, hogy minden apró csínyt bevetnek az ellenfél kizökkentése és a győzelem érdekében. Ez egyszerűen kell is a focihoz. Ádám minél többet játszik, annál több minden ragad majd rá, napról napra fejlődni fog. Ha úgy érzi, a csibészségekben még fejlődnie kell, akkor ennek érdekében mindent meg is fog tenni, és ellesi az apró trükköket – tette hozzá.

Nemrég az a pletyka is szárnyra kapott, mely szerint az AC Milan kinevezné edzőjének azt a Roberto Donadonit, aki jelenleg a Bolognát trenírozza; az olasz mester pedig akár Nagyot is vinné magával a patinás csapathoz.

– Hogy megállná-e a helyét a Milannál, jó kérdés, de neki most az elsődleges az, hogy minél több játéklehetőséghez jusson. Az a jobb választás, ahol ez így történik. Bolognában egyelőre sokat játszik, elismerően beszélnek róla, úgyhogy minden adott a továbblépéséhez is, de szerintem ez az átigazolás egyelőre csak feltételezés, még Donadoni sem biztos, hogy oda megy, az üzlet többi eleméről nem is beszélve. A képességei és az alázata viszont megvan hozzá – zárta szavait a 25-szörös válogatott támadó.

Olvasói sztorik