Légiósok

Dárdai külön kiemelte 19 éves játékosát

Maximilian Mittelstadtot dicsérte a győzelem után.

Két vereség után az Ingolstadt ellen folytatta Bundesliga-szereplését a Hertha BSC. Dárdai Pál vezetőedző jelezte: immár mindenképpen nyerni kell – a csapat pedig követte is szakvezetője utasítását, és 1-0-lal javított tavaszi mutatóján.

A találkozó után a magyar szakember a védekezést emelte ki:

– Jól kezdtünk – utalt Haragucsi első percben szerzett góljára. – Nem volt könnyű meccs. Remek ellenfél ellen játszottunk nehéz körülmények között. Azonban a csapat megmutatta morális erejét, jól dolgozott, és kiválóan védekezett, úgyhogy elégedett vagyok. Maximilian Mittelstadt külön dicséretet is érdemel, nagyon jól játszott – tért ki a 19 éves védő teljesítményére.

Olvasói sztorik