Légiósok

Dárdai: csupán két meccsen vagyunk túl, korai kritizálni a csapatot

Viszont, ha szombaton sem nyer a Hertha...

Két vereséggel kezdte a tavaszi szezont a Dárdai Pál vezette Hertha BSC a Bundesligában, ám szombaton már lehetőségük is lesz javítani. A berliniek a tizenhatodik helyen álló Ingolstadt ellen játszanak hazai pályán, ahol eddig nagyon jó a mérlegük. A magyar tréner a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón beszélt arról is, szerinte jogosak-e azok a hangok, miszerint gödörben van a csapata.

– Ha szombaton is kikapunk, akkor már beszélhetünk rossz rajtról, de jelenleg ezt még korai lenne kijelenteni, csupán két meccsen vagyunk túl, még nem érdemeljük meg a kritikákat – idézi a Kicker a magyar edzőt. – Ha nem megy a rövidpasszos játék, akkor hosszú labdákkal kell operálni, bátrabban kell használnunk a széleket. A játékosoknak harminc méterre az ellenfél kapujától már az egyéni kreativitásukat kell használniuk. Nagyon jól felkészültünk az Ingolstadtból, amely nagyon mélyen játszik és jól kontrázik. Azon leszünk, hogy a szurkolóink büszkén menjenek haza a meccs után, ez eddig a Bremen-meccs kivételével mindig így volt – utalt arra a tréner, hogy hazai pályán hét győzelem és egy vereség a Hertha mérlege.

Olvasói sztorik