Légiósok

A Fradinál még a Bundesliga 2 is jobb lett volna Kleinheislernek?

„Ha egy játékos eljut külföldre, ki kell használnia a lehetőséget” - véli Hrutka János.

Péntek délelőtt robbant a hír, miszerint a Werder Bremen játékosa, az őszi szezont a Darmstadt együttesében lehúzó Kleinheisler László a Ferencvárosnál folytatja pályafutását. A lehetséges váltás több kérdést is felvet, a Rangadó.hu pedig Hrutka János menedzsert, a játékosként Németországból szintén a Ferencvárosba hazatérő egykori válogatottat kérdezte az átigazolásról, annak esetleges okairól és kimeneteleiről.

– Kleinheisler csapatváltása nagyon érdekes kérdés. A Darmstadttal kötött kölcsönszerződése ugyanis egy évre szólt, és bár kétségtelen, hogy a német csapat nem nagyon gyűjtötte a pontokat – sőt, a téli szünet előtti utolsó nyolc bajnokiját egyaránt elbukta – azért mégiscsak Bundesliga-együttesről beszélünk. Ráadásul a magyar középpályásnak voltak jó periódusai az ősszel, ugyanakkor igaz az is, hogy az elmúlt időszakban többször sem számított rá az edzője. Kleinheisler nem tudta tehát stabilizálni a helyét az együttesben, és német élvonalbeli klub vagy sem, játéklehetőség hiányában nem ördögtől való ötlet a váltás.

– Én azonban azt vallom, hogy ha már egy magyar játékos eljutott külföldre, akkor ki kell használnia a lehetőséget – folytatta Hrutka. – Nem a magyar bajnokság vagy a csapatok, és különösen nem a Ferencváros ellen szólok, de szerintem – különösen ilyen fiatalon – csak akkor lenne értelme hazaigazolni, ha minden más kapu bezárult a játékos előtt. Ha az élvonalban nem is, Kleinheisler a Bundesliga 2-ben egészen biztosan alapember lehetne több csapatnál is, és még a német másodosztály is összehasonlíthatatlanul gyorsabb, lendületesebb és magasabb színvonalú, mint az NB I. Arról nem beszélve, hogy a Werder számára egy német csapatnál nyújtott jó teljesítmény meggyőzőbb lenne, mint ha itthon, Magyarországon tenné ugyanezt. Ráadásul, ha valamiért nem úgy alakulna ez az itthoni félév a válogatott játékos számára, ahogy azt eltervezte, utána tényleg sokkal nehezebb lesz elhelyezkednie külföldön – nehezebb, mintha a Darmstadtban vagy egy másik német csapatnál nem jönne ki neki ugyanígy a lépés.

A Kaiserslautern és az Eintracht Frankfurt korábbi légiósa végül a kölcsönadás esetleges előnyeiről is ejtett pár szót:

– Az viszont kétségtelen, hogy a Fradi nagyon jól jár ezzel az üzlettel. Régóta keresnek támadó középpályás posztra egy Kleinheislerhez hasonló fiatal, önbizalommal teli és lendületes játékost. És azért azt hozzátenném, hogy ha minden összejön, Kleinheisler szempontjából is elsülhet jól ez a kölcsön: ha sok mérkőzésen játszva, gólokat szerezve és gólpasszokat kiosztva hátrányból bajnoki címig tudja vezetni a Ferencvárost, akkor azt a brémaiak is értékelni fogják – véli Hrutka János.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.