Légiósok

Mervó nem tervezi, hogy hazatér az NB I-be

Hiába boronálták össze a Haladással.

A remekül sikerült tavasz után az ősszel 11 bajnokin egyszer sem talált be, csak a kupában tudott eredményes lenni a lengyel élvonalban szereplő Slask Wroclaw fiatal magyar támadója, Mervó Bence.

A svájci Siontól kölcsönben szereplő 21 éves csatár jövőjéről az utóbbi időben több pletyka is felröppent: a honi sajtóban legutóbb a Szombathelyi Swietelsky-Haladással boronálták össze, ugyanis a zöld-fehérek vezetőedzője, Mészöly Géza azt nyilatkozta, hogy olyan játékossal erősítené a támadósorát, akivel már dolgozott együtt korábban.

Mint ismert, Mervó alapember volt Mészöly U20-as válogatottjában, de a játékos a Rangadó.hu megkeresésére cáfolta a híreszteléseket, miszerint hazaigazol az NB I-be.

– Éppen edzőtáborban vagyunk a Slaskkal, kőkemény munka zajlik. Hallottam, hogy vannak érdeklődések Magyarországról, az NB I-ből, de a nyárig szerződésem van itt kint, és nem tervezem azt, hogy hazaigazolok – mondta a Rangadónak a 2015-ös U20-as világbajnokság ezüstcipőse, Mervó Bence.

Olvasói sztorik