Az Index.hu készített terjedelmes interjút a Darmstadt magyar játékosával, Kleinheisler Lászlóval, akinek a nevét rengeteg ember a norvégok elleni oslói pótselejtezőn lőtt góllal ismerte meg. A középpályás a továbbjutás után viszont rögtön mehetett vissza az NB III-ba.
– Még nagyobb lelkesedéssel, céltudatossággal, akarattal edzettem. Amíg nem ismert senki, addig sem tudtak megtörni, pont a gól után rogytam volna meg – emlékszik vissza arra az időszakra Kleinheisler. – Azt már nem. Boldog voltam, kicsattantam a boldogságtól, az erőtől. Tudtam, hogy nem a harmadosztály kispadja az én szintem. És ha már kaptam egy ilyen jó jelzést, hát persze, hogy meg akartam mutatni, még keményebben, még jobb kedvvel edzek. Hogy kaphatok én még ettől a futballtól elég sokat. És ha hagynak játszani, akkor a szurkolók is kaphatnak tőlem – folytatta a 22 éves focista, majd hozzátette, még akkor is izgult a Norvégia elleni meccs előtt, amikor Király Gabi mögött, és Gera Zoli előtt kivonultam a pályára.
– Nem rossz belépő azok után, hogy szinte ki voltam tiltva a futballból, nemigaz? 3-4 érintés után megnyugodtam.
Zolitól érdemes tanulni. Amin ő végig ment emberként és játékosként is, az félelmetes. Fantasztikus csapatokban játszott, fantasztikus társakkal. Ittam a szavait. De nemcsak rá figyeltem, másra is. Én is szeretnék majd visszaadni valamennyit a tapasztalataimból. Nagyon jó közegbe csöppentem akkor. Azt hittem, 20 perc után érezni fogom, hogy nincs megfelelő kondim, de feleslegesen féltem. Életem első válogatott meccsén, rengeteg néző előtt berúgtam az első gólomat. Ha volt is bennem fáradtság, egy pillanat alatt elmúlt. Jól néztünk volna ki, ha már pitbull a becenevem, akkor kinyúlok. Hajtottam, mentem – nyilatkozta a Puskás Akadémián nevelkedett játékos, aztán pedig a gólöröméről faggatták, amikor is Bernd Storck nyakába ugrott.
– Nem terveztem előre, csak kijött belőlem. Ösztönös volt. Magyarországon egy német bízott bennem legjobban. Hát persze, hogy hálás voltam.
A kapitány mindent megtett értem. Ilyen bizalomra vágyik minden futballista.
De nemcsak ez a pillanat feledhetetlen, hanem amikor a kezembe vettem a telefonom. Rengeteg üzenetet kaptam, nem hittem a szememnek. Fontos lettem azoknak is, akikről nem is hallottam sokáig. A klubnál persze nem sok mindent változott. Az egy kicsit furcsa volt, hogy ott továbbra is úgy kezeltek, mintha bűnt követtem volna el, hiszen csak bűnért jár büntetés. Nem tudtam kizökkenteni a klubomat ezzel a góllal sem. És én sem zökkentem ki. Az elszántságomon nem változtatott semmi – mondta Kleinheisler az Indexnek.
Az edzésen is ilyen vagyok – folytatta a játékos arra a felvetésre, hogy a szurkolók általában a mentalitását, a hozzáállását, a megalkuvást nem tűrő küzdését emelik ki vele kapcsolatban a legtöbbször. – Tele is vagyok kék és zöld foltokkal, mert belemegyek a rizikós helyzetekbe is. Ilyen a futball és ilyen a természetem. A néző kimehet a 70. percben a meccsről. De tőlem a minimum, hogy harcolok 90 percig. Ez a munkám. Aki dolgozni megy, ő is odateszi magát az első perctől az utolsóig. Mert csak így érdemes. Vannak, akik túlóráznak a munkahelyükön. Hát akkor hogyne tennék meg mindent, amíg tart a meccs.
A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.
