Légiósok

Priskin nem zárkózik el egy esetleges téli klubváltástól

Felemásra értékeli őszi szezonját a Slovan Bratislava magyar válogatott csatára, aki megfelelő ajánlat esetén távozna Pozsonyból.

A szlovák bajnokság harmadik helyén telel a Priskin Tamást foglalkoztató Slovan Bratislava együttese, amely a szezon előtt a bajnoki címet tűzte ki céljául. A térdsérülése miatt több hetet is kihagyó magyar válogatott csatár a Rangadónak értékelte az őszi szezont.

– Szomorú vagyok, ha visszagondolok, hiszen az őszi szezon elejét sérülés miatt ki kellett hagynom – kezdte honlapunk érdeklődésére Priskin Tamás. – Örülök is azért, hogy a visszatérésem után sikerült gólokat lőnöm, de a csapat szereplése miatt csalódottság is van bennem, mert a jelenlegi harmadik hely szerintem nem olyan jó helyezés számunkra. Sok pontot hullajtottunk el olyan mérkőzéseken, amelyek papíron könnyűnek számítottak. A listavezető ezáltal olyan előnyre tett szert, amit nem lesz könnyű ledolgozni. A fociban azonban bármi megtörténhet, úgyhogy tesszük tovább a dolgunkat, aztán meglátjuk, hogy mire lesz elég.

A 60-szoros magyar válogatott támadó a sok kihagyással együtt is 5 bajnoki találattal zárta az őszt.

– Annak nagyon örülök, hogy fokozatosan vissza tudtam térni a csapatba, és sikerült gólokat is szereznem, ami nagyon fontos volt számomra. Összességében felemás érzések vannak bennem, mert jobban örültem volna, ha sérülés nélkül végig tudom játszani ezt a félszezont, és a jelenleginél jobb helyen állna a csapat.

A 30 éves csatár a magyar válogatottban a Feröer elleni mérkőzésen szedte össze sérülését, ami miatt az ősszel a nemzeti együttesben is alig tudott pályára lépni.

– A Feröer ellen összeszedett sérülés miatt sajnos a válogatottban is kevesebbet játszottam, egyedül a svédek elleni barátságos mérkőzésen töltöttem el huzamosabb időt a pályán. A kapitány is elmondta, és szerintem is elfogadható a fiúk teljesítménye. Sajnos azért a két pont hiányzik Feröerről, illetve Svájc ellen is rászolgáltunk minimum az egy pontra, a játék képe alapján a döntetlent megérdemeltük volna. Ezek után kénytelen lesz a csapat hozni egy idegenbeli bravúrt, akár Portugáliában, akár Svájcban. Bízom benne, hogy ez sikerülhet.

A Slovan Bratislava január elején kezdi meg a felkészült a tavaszi szezonra, így Priskinnek most nagyjából három hete van kipihenni a 2016-os év fáradalmait.

– Elég hosszú volt ez az év, hiszen a nyáron az Európa-bajnokság miatt nem nagyon volt pihenő. Elsősorban a családommal próbálok pihenni, és felkészíteni magam a következő esztendőre.

Priskin szerződése még másfél évig érvényes a pozsonyi klubbal, de már a nyáron is több pletyka napvilágot látott esetleges klubváltásával kapcsolatban. A támadó a Rangadónak elárulta, megfelelő ajánlat esetén nem zárkózna el a távozástól.

– Ha olyan lehetőség adódna, ami nekem és a klubomnak is megfelelő lenne, akkor nem zárkóznék el a váltástól. Egyelőre semmi konkrétum nincs, amiről be tudnék számolni, de ha úgy alakulna, akkor miért ne…

Olvasói sztorik