Légiósok

Guzmics: valóban kaptam már ajánlatot, de nem Kínából

A Wisla Kraków légiósa a sérüléséről és az átigazolás szezonról is beszélt a Rangadónak.

Még a válogatottnál töltött legutóbbi időszakban szenvedett térdsérülést Guzmics Richárd, a Wisla Kraków középhátvédje, aki emiatt három fordulón keresztül nem játszhatott klubcsapatában. Az előző körben aztán már leült a kispadra, de a Cracóvia ellen egyelőre még nem jutott lehetőséghez. A védő a Rangadónak beszélt jelenlegi állapotáról.

– Jó állapotban érzem magam, szerencsére nem volt annyira komoly a sérülésem, de sajnálatos módon már csak az utolsó őszi fordulóban, a Ruch Chorzów ellen lehetek újra a pályán. Azt egyelőre nem tudom, hogy kezdőként vagy csak csereként kapok lehetőséget, de már minden rendben van, akár kilencven percet is tudnék vállalni, hiszen az erőnlétemmel nincs gond, folyamatosan edzésben voltam – adott helyzetjelentést a 22-szeres válogatott labdarúgó.

Guzmics Richárdot a nyáron egy hajszál választotta el attól, hogy az olasz élvonalban szereplő Pescaránál folytassa pályafutását, közelegve a téli átigazolási szezonhoz pedig ismét felerősödtek a távozásáról szóló hangok. Az Eleven Sports lengyel újságírója, Tomasz Cwiakala például már szinte tényként kezelte, hogy a szombathelyi származású játékos Kínában köthet ki.

– Nem foglalkozom ezekkel a hírekkel, sajnos a lengyel sajtó értesülései nem mindig megalapozottak, ezek csak pletykák. Az viszont igaz, hogy kaptam már ajánlatot, viszont nem Kínából, hanem egy európai csapattól. Eléggé elgondolkodtató ez a lehetőség, de még nem döntöttem, messze még az átigazolási időszak vége – árult el egy kis részletet a 29 éves focista.

Guzmics helyretette azokat az ottani híreszteléseket is, amelyek arról szóltak, hogy betelt nála a pohár és a lengyel szövetségnél feljelentette a klubját fizetéselmaradás miatt.

– Ezek a hírek egyáltalán nem voltak igazak, senki nem kérdezett meg engem a sajtóból ezzel az üggyel kapcsolatban, én pedig nem akartam ezzel foglalkozni. Nagyon sokat kaptam a Wislától, nagyon sokat köszönhetek nekik, elismerik a munkámat. Tény, hogy az edzőnk szövetséghez fordult és lemondott, de azok a játékosok, akiket a lengyel újságok felsoroltak, nem tettek ugyanígy. Az igaz, hogy volt olyan időszak, amikor tartoztak nekem, de már minden rendeződött, nincsen semmilyen probléma.

Olvasói sztorik