Két Bundesliga-forduló vár még idén a német első osztály mezőnyére, így köztük a Herthára is. Dárdai Pál a játékos elmondása alapján azonban ezekre a mérkőzésekre sérülés miatt elveszítette Sebastian Langkampot, a gárda középhátvédjét.
„Nem oda Buda!” – gondolhatta azonban a magyar tréner, aki a kickernek nyilatkozva azt mondta: még reménykedik benne, hogy akár már szombaton a kezdőbe nevezhesse combsérüléssel küszködő labdarúgóját.
– Még mindig reménykedem, de egyelőre azzal a hátvédpárossal számolok, akikkel a keddi edzés során dolgoztunk – fogalmazott.
Ez azt jelenti, hogy ha más problémák nem merülnek fel, Niklas Stark és Fabian Lustenberger lesznek majd a berlini gárda kezdői szombaton, amikor Lipcsébe látogatnak a fővárosiak.
A nemrég visszatért Mitchell Weiser és Per Skjelbred valószínűleg játékra alkalmasak lesznek a következő fordulóban.