Légiósok

Dárdai: ez nem a Hertha volt, teljesen más együttest láttam a pályán

A magyar tréner úgy látja, megérdemelten nyert a Bremen az Olimpiai Stadionban.

Első hazai vereségét szenvedte el a Hertha BSC a Bundesliga idei szezonjában szombat délután. Dárdai Pál csapata a Werder Bremen ellen kapott ki 1-0-ra a német élvonal tizennegyedik fordulójában. A mérkőzés végén a magyar szakember érthetően nem volt elégedett a látottakkal.

– Ha még húsz alkalommal változtattam volna a csapaton, az sem hozott volna semmilyen változást, mert az amit ma láttam, nem a Hertha BSC volt, hanem egy teljesen másik együttes – idézi a tréner meccs utáni nyilatkozatát a tagesspiel.de – Ha nem sikerül kialakítanunk igazi helyzeteket, akkor veszítünk, ez egy megérdemelt vereség volt. Hat, hét, vagy akár nyolc játékosomra is azt kell mondanom, hogy formán kívül játszott. El kell fogadnunk az eredményt, túl kell tenni ezen magunkat és dolgoznunk kell tovább.

A Hertha így tizennégy forduló elteltével a harmadik helyen áll a Bundesligában, a következő héten pedig a Gulácsi Péter fémjelezte RB Leipzig otthonába látogatnak.

Olvasói sztorik