Légiósok

Lipcse: Kalmár biztosan távozik, Németországhoz már nem ragaszkodik

A fiatal magyar hiába akart bizonyítani és megküzdeni helyéért a Bundesliga újoncánál...

Kapcsolódó cikkek

Kalmár Zsolt a mostani idényben még nem kapott játéklehetőséget a Bundesligában parádézó RB Leipzig felnőtt csapatban. Négy alkalommal ülhetett a kispadon élvonalbeli meccsen, ezen kívül egy kupamérkőzésen játszhatott. Korábban beszámoltunkarról, hogy éppen ezért aBild című német lapinformációja szerint a 21 éves középpályás házon belül már bejelentette, hogy karácsonyig új klubot szeretne találni magának.

Az ETO korábbi játékosa a Kisalföldnekadott interjújában megerősítette távozási szándékát.

– Igaz a hír? – kérdezte a megyei napilap a középpályást.
– Igen, sajnos Lipcsében nem kapok annyi lehetőséget, hogy bizonyítsak, így télen mindenképp váltani akarok. Játszani szeretnék.

– Nagyon határozott, netán meg is találta már az új csapatát?
– Semmi konkrétumot nem tudok mondani. Még nem tudom, hol folytathatom.

– Maradna külföldön, vagy netán hazatérne az élvonalba?
– Nem tervezem, hogy hazajövök. Azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy elhagyom Németországot. Jó lenne egy olyan csapatba kerülni, ahol komoly célokért játszhatok és rendszeres játéklehetőséget kapok.

– Csalódott?
– Lehetőség nélkül nehéz megmutatni, mit tud az ember. Úgy gondolom, nagyon jó felkészülést csináltam végig, ezt az edző is megerősítette. Akkor úgy döntöttem, hogy Lipcsében maradok és megküzdök a helyemért. Nem volt rá módom. Nem volt könnyű mindezt átélni. Minden hétköznap keményen dolgozni úgy, hogy tudod, nem fogsz hétvégén játszani. Szerencsére mentálisan jól kezeltem ezt, ebben a családom, a barátnőm is sokat segített. Összességében azért nem vagyok csalódott. Németországban rengeteget fejlődtem.

– Lemaradt egy sikeres EB-ről, s a korosztályos válogatottnál sem érhette túl sok sikerélmény.
– Nyilván jó lett volna ott lenni Franciaországban, de nem csalódásként fogtam fel, hogy ez nem sikerült. A döntés inkább arra ösztönzött, hogy még többet dolgozzak. Radó Krisztina segítségével a nyári szünetem minden napját edzéssel töltöttem Győrben. Sajnos a korosztályos válogatottal nem olyan évet zártunk, amit vártunk. Több meccset is nyert helyzetből veszítettünk el.

– Mit gondol, jövőre ott lehet Bernd Storck keretében?
– Ha folyamatos játéklehetőséget kapok az új csapatomban, van esélyem, hogy bekerüljek a válogatottba. Ez a tervem. Márpedig én olyan típusú ember vagyok, aki a terveit sosem adja fel.

Olvasói sztorik