Légiósok

Az NB I-ben bajnokságot nyerne Bese francia csapata

A fiatal magyar védő nem aggódik amiatt, hogy az utóbbi hetekben kevesebbet lehetőséget kapott.

Augusztusban igazolt az MTK-tól a francia másodosztályú, feljutást megcélzó Le Havre futballcsapatához a négyszeres válogatott védő Bese Barnabás, aki eddig 13 meccsen lépett pályára a Ligue2-ben, a gárda most hatodik helyen áll – a 22 éves játékos volt a Digi Sport Reggeli Start vendége.

– Igaz, hogy az edzőváltás óta kicsit kevesebb játéklehetőséget kapok, de minden mérkőzésen pályán vagyok. A kezdő pozícióért egészséges konkurenciaharc figyelhető meg – ez nem probléma számomra – meséli a játékos. Úgy érzem, hamar sikerült beilleszkednem az új csapatomba, ez nagyban köszönhető a társaknak, a stábnak, illetve a vezetőknek – mindenki nagyon kedves és segítőkész volt az elejétől kezdve.

Pörgős edzések, nincs megállás vagy beszélgetés

– Úgy érzem, a nyári klubváltásom nem volt olyan nagy lépés, amit ne lehetne megvalósítani. A múltban is az volt a jellemző rám, hogy lépésről lépésre haladtam előre. Úgy gondolom, a francia másodosztály magasabb szintű, mint a magyar élvonal. Franciaországban az iram jóval nagyobb, mint otthon. A Lique 2-ben az atletikusság nagyon fontos, gyors és erős játékosok alkotják a csapatokat – ebben látom a legnagyobb különbséget Magyarországhoz képest. Azt gondolom, a Le Havre erősebb az MTK-nál, mostani csapatom pedig szerintem megnyerné az NB I-es bajnokságot. Itt, Franciaországban az edzések intenzitása olyan, mint a mérkőzéseké. Hosszú tréningjeink nincsenek, de azok nagyon pörgősek, nincsen benne szünet vagy éppen megállás, beszélgetés.

Cél: feljutni az élvonalba

– Nagyon szeretnénk feljutni az élvonalba, szerintem jó úton haladunk, igaz egy-két mérkőzés nem úgy alakult, ahogy elterveztük. A bajnokság szoros, még odaérhetünk az élbolyba, ez a célunk. Most arra koncentrálok, hogy klubomban bizonyítsak, nagy dolog lenne számomra, hogy a Le Havre játékosaként vívjam ki a feljebb lépést.

Olvasói sztorik