Légiósok

Agyondicsért focista lehet Gyurcsó posztriválisa

A magyar szélsőt azonban nem kell félteni, hiszen remek formában futballozik.

A dumapomorza.pl. lengyel portál szerint a Cracovia és Gyurcsó Ádám csapata, a Pogon Szczecin is érdeklődik a Ruch Chorzow 22 éves játékosáért, Kamil Mazekért. A lengyel focistáról a korábbi kenyéradójának, a Legia Warszawának az elnöke úgy nyilatkozott, hogy Mazek jobb játékos, mint Gyurcsó. Bogusław Leśnodorski ezt akkor mondta, amikor a magyar focistát szóba hozták a Legiával.

Az már más kérdés, hogy az eléggé elfogult vezető azóta már túladott Mazeken, aki azóta a Ruchnál az idei szezonban tizenöt mérkőzésen lépett pályára, mérlege pedig két nagy nulla, azaz se gól, se gólpassz. Gyurcsó Ádám ezzel szemben tizennyolc találkozón négy gólt és öt asszisztot hozott össze. A számok nem hazudnak…

A hírhez a cikk szerzője is hozzáteszi, Gyurcsó a pályán már bizonyította, hogy jobb játékos és az Ekstraklasa egyik nagy sztárja válhat belőle.

Olvasói sztorik