Légiósok

Ezért harmadik a Hertha: Dárdaiék öt titka

A Berliner Zeitung öt pontba szedte, hogy minek köszönhető a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC remeklése a Bundesligában. Mint ismert, a berlini együttes a hétvégén idegenben verte a Wolfsburgot, és jelenleg az előkelő harmadik helyen áll.

1. A Hertha nem roppan össze a nyomás alatt. A lap mindegyik ponthoz a magyar szakember, vagy egyik játékosa oda vonatkozó meglátását is idézi. – Korábban érezni lehetett a félelmet a játékosaimon, hiányzott a megfelelő tapasztalat. Tanultunk a történtekből, felnőttünk – mondta Dárdai.

2. A hullámvölgyekből is találnak kiutat. Az utóbbi két fordulóban a Mainz és a Wolfsburg ellen is hátrányból sikerült nyernie a Herthának. – Ez új minőség, a csapat egyre nagyobb mentális tartalékát bizonyítja – vélekedett a védő, Sebastian Langkamp.

3. A keret megfelelő arra, hogy bármikor pótolják a sérülés, vagy eltiltás miatt kieső kulcsjátékosokat. – Jelenleg tizennégy-tizenhat olyan játékosom van, akit habozás nélkül bármelyik pillanatban pályára küldhetek. Bárki jut lehetőséghez, tövig nyomja a gázt – jellemezte csapatát Dárdai.

4. Kiváló az erőnlétük.

5. Rendkívül hatékonyak. – Wolfsburgban adtunk az ellenfélnek két gólt Mikulás-ajándékként, de ez sem borította fel a terveket, a fiúk a megbeszéltek szerint folytatták, és meg is lett a jutalmuk. Mindezt a tabella is igazolja, márpedig a tabella sohasem hazudik – idézi Dárdait a Berliner Zeitung alapján a blikk.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.