Légiósok

Kádár iránt a Caen és egy sztárklub is érdeklődik Franciaországból

Három-négy spanyol élvonalbeli csapat látókörébe is bekerült a Lech Poznan válogatott védője.

Kádár Tamás, a magyar válogatott és a Lech Poznan védője iránt több klub is érdeklődik Európából. Vannak olyan kérők, amelyekkel már konkrét egyeztetések is folynak. A Goal Magyarországnak nyilatkozott Zombori Zalán, az egykor a Vasast, az Újpestet és a Fradit is megjárt futballista, aki jelenleg játékosügynökként dolgozik.

– Kádár Tamással kapcsolatban már a nyáron is sok érdeklődőről lehetett hallani, főleg Franciaországból. Vannak most is konkrét francia klubok, akik figyelik a játékost?

– Vannak, legalább három, de ezek közül a Caen szándéka tűnik a leginkább reálisnak. Ők már a nyáron konkrét ajánlatot is tettek, viszont elég későn, az átigazolási időszak hajrájában, ezért már nem jöhetett létre a megegyezés, de azóta is folyamatosan figyelik Tamást. A Caen idén nem produkál nagy formát, de mellette két másik, jobban teljesítő csapat is érdeklődik a magyar játékos iránt. Konkrét csapatokat ebben az állapotban még nem mondanék, annyit azonban elárulhatok, hogy francia sztárklub is benne van a kalapban.

– Franciaország mellett még honnan figyelik Kádárt?

– Több helyről, több bajnokságból, de az én kapcsolataimon keresztül Olaszországból és Spanyolországból is, utóbbiból három-négy első osztályú klub látókörébe is bekerült.

A Nyugat-európai csapatok mellett nem kizárt, hogy keletről is lesz, aki ajánlatot tesz a válogatott védőért Zombori Zalán szerint.

– A nyáron a Lokomotív Moszkva már konkrétan érdeklődött iránta és bízunk benne, hogy januárban újraéled majd ez a szál is, illetve más, első ligás orosz csapatok is ajánlatot tesznek. Az utóbbi időben elég aktívak vagyunk az orosz piacon, ebben nagy segítségünkre van Varga Sándor úr, a Base Soccer Agency regionális igazgatója, aki olyan nagy nevek Nyugat-Európába igazolásában működött közre, mint akár Szerhij Rebrov vagy Oleg Luzhny – mondta Zombori Zalán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik