Légiósok

Vadócz csapatának új célja a bajnoki cím

Eredetileg csak a rájátszásba jutás volt a Mumbai City FC terve az indiai Szuperligában.

Két kiábrándító szezon után ismét remek formában van az indiai Mumbai City FC, amelynek megint van esélye a Szuperliga megnyerésére. A játékoskeret komoly átalakításon ment keresztül, és a helyiek az újoncok közül Vadócz Krisztiánt tartják az egyik legjobbnak.

A magyar légiós számos mérkőzésen nyújtott kiemelkedő teljesítményt, és három gólt is szerzett. Az utolsó alapszakasz-meccsükön a Delhi Dynamos lesz az ellenfelük – magyar idő szerint szombaton délután fél 3-tól –, ám ennek eredményétől függetlenül már biztosan elődöntőt játszhatnak, hiszen vezetik a tabellát.

A khelnow.com oldalon olvasható hosszú interjúban honfitársunk először arról beszélt, hogy rendkívül hasznos volt Dubaiban a szezon előtti edzőtáborozás. „Az előkészületek során minden a helyén volt, ez segített nekünk, hogy jó formában legyünk, és jó hangulat uralkodjon a csapaton belül. Persze, a győztes mérkőzések is segítenek, hogy jól érezzük magunkat.”

Alexandre Guimaraes vezetőedző a rájátszásba jutást fogalmazta meg célként a szezon előtt, de mivel ezt már teljesítették, már komolyabb tervekre is összpontosíthatnak. „Nem tudhatjuk, mit hoz az elődöntő, de megmutattuk, hogy esélyesek vagyunk a bajnoki címre, és képesek vagyunk megnyerni” – jelentette ki Vadócz.

A magyar középpályás az évad elején nem volt eredményes, erről úgy vélekedett, neki is hiányoztak a gólok, de a csapat sikere az elsődleges, azzal pedig nem volt probléma. Eleinte nem volt megfelelő a helyzetkihasználásuk, ám később ez is javult.

Vadócz az erős ellenfelek mellett a nedves időjárási körülmények nehézségét is kiemelte.

A Bengaluru FC a közelmúltban történelmet írt azáltal, hogy első indiai csapatként bejutott az ázsiai klubsorozat, az AFC Cup döntőjébe. A sikeres menetelés után négy játékos is csatlakozott a Mumbai City-hez. Honfitársunk gratulált a kvartettnek, és elmondta, nagyon örvül, hogy új lendületet hoznak a csapatba.

„Nem könnyű csatlakozni egy csapathoz, ha az jól szerepel, de azt hiszem, olyan zökkenőmentesen beilleszkedtek, ahogy csak lehet. Alig várják, hogy nyerjenek valamit ebben az évben, és ez számunkra is motiváció.”

Ez Vadócz második idénye Indiában, hiszen 2014-ben az FC Pune City játékosa volt. Mint mondja, magával ragadta a Szuperliga hangulata, hiszen a szurkolók lelkesedése is vonzó a légiósok számára. A két évvel ezelőtti helyzethez képest változás, hogy sokkal jobban bíznak a helyi tehetségekben, akik sokkal jobban teljesítenek.

„Az egyik erőssége a ligának az indiai futballisták fejlődése. A helyi játékosoknak több önbizalma van azáltal, hogy olyan tapasztalt labdarúgókkal szerepelhetnek együtt, akik már negyven-ötvenszeres válogatottak. Ha három hónapot együtt tölthetnek velük, komolyan fejlődhetnek, ez pedig segítheti az egész indiai futballt” – vélekedett a magyar légiós, aki szerint a külföldiek és a hazaiak jelenlegi legfeljebb 6-5-ös aránya megfelelő szabályozásnak tűnik.

Úgy véli, logikus lépés lenne a két indiai bajnokságot – I-League és ISL – egyesíteni, hogy hosszabb legyen a szezon és több a csapat. Egyben figyelmeztetett, hogy ez egy hosszabb folyamat, ráadásul a kluboknak nehéz lenne megtartaniuk legjobb külföldi futballistáikat, az egységes élvonal esetén. „Az ISL elindítása volt a legfontosabb dolog az indiai futball történetében. A három évvel ezelőtt indult kezdeményezést követte a Bengaluru FC sikere. A válogatott tagjai jó játékosok ellen játszhattak az ISL-ben.”

Honfitársunk az ausztráliai tapasztalatairól is beszélt, majd röviden kitért a 24 csapatos Európa-bajnokság előnyeire.

„Minden magyar játékos nem jöhet ide játszani, de idelátogathatnak, és részesei lehetnek a hazaitól rendkívül különböző indiai kultúrának” – üzente Magyarországra a középpályás.

Olvasói sztorik