Légiósok

Egyelőre Sallai a Serie A messze legrosszabb labdarúgója

A Tuttomercatoweb osztályzatai alapján 8 századpontra van az utolsó előttitől – a következő tizeden belül 12-en állnak.

Bár Sallai Roland a Palermo idei Serie A-meccseinek pontosan a felén pályára lépett, játéka igencsak hagy kívánnivalót maga után, aminek most fényes, de annál szomorúbb bizonyítékát is láthatjuk. Az Origo által kiszúrt Tuttomercatoweb-listán ugyanis az egykori Puskás Akadémia-játékos nemhogy a legrosszabb 20 élvonalbeli labdarúgó közé került, de osztályzatai alapján egyenesen vezeti a listát, magyarán ő az olasz élvonal leggyengébb futballistája.

Az utolsó előttiek Lorenzo Crisetig és Manolo Gabbiadini, a Crotone és a Napoli játékosai, nekik 5,44-es átlagértékelésük van, de még a 13. legrosszabb, szintén crotonés Marcus Rohdén is tizeden belül van, vagyis a „verseny” szoros. Ehhez képest Sallai 5,36-tal még Gabbiadiniéktól is 8 századpontra van.

– Mindenki tudja, hogy azért rendelkezem ilyen gyenge osztályzattal, mert az Udinese ellen kiállítottak, és akkor lehúzták az értékelésemet négyesre, de azonkívül mindig hatos feletti érdemjegyet kaptam. Egyébként sem foglalkozom az ilyen jellegű összeállításokkal, mert csalókák, nem én vagyok a legsilányabb focista a Seria A-ban – magyarázta Sallai a Borsnak.

Ez egyébként vélhetőleg nem igaz, mert a magyar válogatott támadó mind a hét fellépése során értékelhető mennyiségű percet játszott (minimum 21-et), így ha a 4-est 6 darab 6-ossal átlagoljuk, 5,71-es értéket kapunk, nem 5,36-ot – és ekkor még azt feltételeztük, hogy mind a 6, nem kiállítással végződő találkozóján pontosan 6-ot kapott és nem jobbat.

Abból a szempontból egyébként Sallainak semmiképp sem kell szégyenkeznie, hogy rajta kívül számos, jóval ismertebb név van az utolsó 20-ban: az említett Gabbiadinin kívül Murillo (Inter), Kondogbia (Inter), Tello (egykoron Barca-nevelés, majd Fiorentina, jelenleg Empoli), Floro Flores (Chievo), Santon (Inter), Isla (chilei válogatott, Cagliari).

Az első 20-as listát egyébként 6,79-cel a Torino támadója, Belotti vezeti, majd jön Milik, Immobile, Caldara és Dybala.

Az Origo azt is megnézte, Sallai és csapattársa, Balogh Norbert a mértékadó WhoScored értékelései alapján hányadik a bajnokságban. A korábbi felcsúti játékos 483-ból 470., a nemrég csapatát a Coppa Italiából gyakorlatilag kiejtő volt debreceni csatár pedig 445.

Olvasói sztorik