Légiósok

Gulácsi Péter: még nem értünk el semmit

A magyar kapus elárulta: a Leverkusen elleni győzelemnek jobban örültek, mint annak, hogy újoncként vezetik a tabellát.

Hosszabb interjút között az RB Leipzig magyar kapusával, Gulácsi Péterrel a Kicker. A portál szerint úgy tűnik, a fiatal lipcsei csapatnak nincsenek határai, ennek köszönhetően már vezetik is a német élvonal tabelláját. A magyar hálóőrről kiemelték: a szezon előtt Fabio Coltortit és Marius Müllert is megelőzte a sorban, így lett övé az első számú kapusmez a Bundesliga újoncánál.

A csapat pillanatnyi első helyét és pénteki, Bayer Leverkusen elleni mérkőzését értékelte a 26 éves magyar válogatott kapus, aki fontos pillanatban még büntetőt is hárított a legutóbbi bajnokin.

– Nagyon szép, amit eddig elértünk, és az is, ahol most állunk a tabellán. Ugyanakkor mindennek nem szeretnék nagy jelentőséget tulajdonítani. Nagyszerű érzés volt, hogy pénteken egy roppant nehéz mérkőzésen legyőztük a Bayer Leverkusent. A három pont sokkal nagyobb boldogsággal töltött el minket, mint az, hogy pillanatnyilag vezetjük a bajnokságot.

– Azt gondolom, az elmúlt hetekben mindenki láthatta, milyen minőséget képvisel csapatunk. A Leverkusen elleni bajnokin megmutattuk, nem csak szép focira vagyunk képesek, de azzal a helyzettel is tudunk mit kezdeni, ha nem úgy alakul a mérkőzés, ahogy elterveztük – utalt Gulácsi arra, hogy hátrányból fordítottak idegenben.

A magyar hálóőr azt is elárulta: a klubon belül mindenki helyén tudja kezelni a hirtelen jött sikert, céljuk, hogy folyamatosan fejlődjenek és a játék minden percét élvezzék a jövőben is.

– Azt gondolom, jelen pillanatban még nem ismerjük a saját határainkat. Mérkőzésről mérkőzésre, hétről hétre tanulunk valami újat, minden kihívásnak örülünk. A Leverkusen játékából nagyon jól felkészültünk, mivel tudtuk: nagyon fontos mérkőzés vár ránk, a rivális játékosai pedig egyénileg nagyon komoly minőséget képviselnek.

– Nagy örömmel tölt el minket, hogy sikeresek vagyunk a Bundesligában. Attól azonban nem tartok, hogy a sikerek után önteltté válnánk, vagy, hogy nem tudnánk két lábbal a földön maradni – erre semmi esély nincs. Nagyon fiatal és sikerre éhes csapatunk van, minden percet ki akarunk használni, mindegy hol játszunk, vagy éppen milyen időjárási körülmények között. Emellett azt is tudjuk, még nem értünk el semmit – értékelt a kapus.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik