Légiósok

Mervó a Slask kezdőjébe vágyik, az érdeklődőkkel nem foglalkozik

A fiatal magyar támadó türelmes, és tudja, az idő neki dolgozik. Nyáron holland, angol és német lehetőség helyett tett le voksát Wroclaw mellett.

– Tizenöt fordulót követően a Slask Wroclaw a nyolcadik helyen tanyázik a lengyel élvonalban. Elégedettek lehetnek ezzel a pozícióval?
– Nem volt könnyű dolgunk az őszi szezon elején, hiszen nyáron tizenkét új játékossal vágtunk neki az alapozásnak – az edzőnek gyakorlatilag új csapatot kellett építenie. Mostanra eltelt már tizenöt forduló, egyre jobban összekovácsolódik az együttes, célunk, hogy minél feljebb lépjünk a tabellán – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Mervó Bence, a Slask Wroclaw támadója.

– Tavasszal remek teljesítményt nyújtott a Slask színeiben, ősszel viszont egyelőre nem alapember, csak kilenc mérkőzésen jutott szóhoz. Milyennek érzi a csapaton belül helyzetét?
– Az őszi szezon elején több lehetőséget kaptam – az első két fordulóban volt egy kisebb sérülésem, amit nyáron szedtem össze –, ám ezt leszámítva gyakorlatilag minden mérkőzésen játszottam. Ez idő tájt senki nem volt könnyű helyzetben, hiszen a társaság még nem érett össze igazán. Úgy gondolom, a formámmal nincs semmi probléma, de azt látni kell: kisebb hullámvölgyek minden játékos életében vannak. Az ilyen, nehezebb helyzetekből is tanulni és építkezni szeretnék. Mentálisan erősnek érzem magam, azt hiszem, a sikerhez vezető úton kellenek a pofonok is. Tavasszal nagyon jól ment a játék Wroclawban, jöttek a gólok, a hónap játékosának is megválasztottak, szóval tudom, mire vagyok képes. Az edzések mellett pluszmunkát végzek minden nap, nagyon odafigyelek a regenerációra és az étkezésre. Nem kesergek amiatt, hogy most kevesebbet játszok a csapatomban, mert teszem a dolgomat. Tudom, hogy gólokat várnak tőlem, de emiatt nincs rajtam nyomás. Egyelőre kevés lehetőségem nyílt a gólszerzésre, de ha végre megtörik a gólcsend, a gát is áttörik.

– A győri időszakot követően légiósnak állt, miben vált érettebb, tudatosabb játékossá az elmúlt években?
– Tudatosan építem fel a karrieremet: a hétköznapokban segít egy dietetikus, de a BioTech USA is támogat. Nagyon odafigyelek az étkezésre, ezért maximálisan adok a táplálkozási tanácsadók szavára. A táplálkozásra már a győri időszakban is nagy hangsúlyt fektettem. A rehabilitációs munka alatt Radó Krisztina látott el jó tanácsokkal, vele a mai napig tartom a kapcsolatot. Csernus doktorral is rendszeresen beszélgetek, aki nagyon hasznos tanácsokkal lát el. Mostanra sokkal jobban odafigyelek a „körítésre”, persze az a legfontosabb, hogy a pályán jól szerepeljek. Türelmes típus vagyok, nem aggódom, tudom, hogy a kemény munkának meglesz a gyümölcse és sikeres lehetek a Slask Wroclawban.

– A minap arról cikkezett a nemzetközi sajtó, hogy a Lokomotiv Moszkva gólerős támadót keres, és az ön neve is felvetődött a lehetséges januári érkezők között. Van valóságalapja a hírnek?
– Régebben is hallottam már a Lokomotiv Moszkva érdeklődéséről, korábban is szóba került a nevem az orosz csapatnál, ezért nem lepődtem meg, de ezzel a lehetőséggel nem foglalkozom. Nyáron egyébként több lehetőségem volt a váltásra, kerestek Hollandiából, Angliából és Németországból is, de a lengyel pontvadászatot tartottam jó ugródeszkának karrieremben. Célom kivívni, hogy ismét kezdőjátékos lehessek a Slask Wroclawban, és eredményesek legyünk a csapattal. Szeretek küzdeni, az edzőm bízik bennem, volt vele egy négyszemközti beszélgetésem is. Kiemelte, fontos, hogy türelmes legyek, viszont a lehetőséggel élnem kell. Elmondta, hogy jó játékosnak tart, és mivel még mindig csak 21 éves vagyok, az idő nekem dolgozik.

– Bonyolult nyelv a lengyel, hogyan birkózik meg a hétköznapokban a nyelvleckékkel?
– Való igaz, nem egyszerű a nyelv, nagyon gyorsan beszélnek az emberek. Ami a társalgást illeti: az edzőnk lengyel utasításait a tréningeken már megértem, de kifejezni magamat még nem egyszerű. Az alapszavakat megértem, ezen kívül heti egyszer nyelvórára is járok. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a klub részéről, hiszen van portugál, spanyol vagy éppen grúz játékosunk is. A légiósok együtt tanulják a nyelvet, örülök ennek a lehetőségnek, hiszen még jobban összekovácsolódik a társaság.

– Ami a nemzeti együttest illeti: az U21-es válogatottnak búcsút intett, hiszen „kiöregedett” a korosztályból. Mennyi időt ad magának, hogy a felnőtt csapatnál is szóba kerüljön a neve?
– Jól és eredményesen szeretnék szerepelni klubcsapatomban, hiszen csak így van esélyem arra, hogy idővel a nagy válogatottban is szóhoz jussak. A posztomon kiváló játékosok jelentik a konkurenciát, Szalai Ádám, Priskin Tamás, Böde Dániel vagy éppen Nikolics Nemanja személyében. Bernd Storck mestert jól ismerem, hiszen már utánpótlás-szinten is dolgoztam vele, és tudom, bízik a fiatalokban. Nagy Ádám vagy éppen Kleinheisler László példája lebeg a szemem előtt, szeretnék majd én is ott lenni a legjobbak között, mivel a címeres mez az első számomra, de hangsúlyozom: türelmes vagyok!

– Vasárnap újabb fontos világbajnoki selejtező vár társaira, hiszen Andorra látogat a Groupama Arénába. Mit vár a találkozótól?
– Hazai pályán, nagyszerű közönség előtt kötelező ezt a mérkőzést behúzni, jó lenne nagyobb arányú győzelmet aratni – persze nem lebecsülve az ellenfelet. A csapat számára nagy motivációt jelent, hogy a drukkerek támogatják és bíznak bennük. Hétvégére kaptunk néhány szabadnapot a klubtól, én is hazautazok, és nem kizárt, hogy élőben, a helyszínen drukkolok majd a srácoknak – zárta szavait Mervó Bence.

Olvasói sztorik