A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
A Dijon a negyedik helyezett Guingamp ellen majdnem behúzta a három pontot hazai pályán, ám végül a 93. percben kapott gól miatt 3-3-ra végzett. Lang Ádám végig játszotta a találkozót, csapata hatmeccses veretlenségi sorozatot tud magáénak, így a tizenegyedik helyen áll a francia bajnokságban.
Huszti Szabolcs kezdőként 88 percet játszott az Eintracht Frankfurtban a Bundesliga tizedik fordulójában, amely végül hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kölnt.
Már az első percben vezetést szerzett, végül háromszor vette be Bogdán Ádám kapuját és idegenben 3-0-ra diadalmaskodott a Reading, vereségével a Wigan továbbra is kieső helyen áll a Championshipben.
Szalai Ádám a padról nézte végig, ahogy a Hoffenheim hatalmas sikert elérve 1-1-es döntetlent játszott a német listavezető Bayern Münchennel az Allianz Arénában.
Kleinheisler László csapata, a Darmstadt sem állt messze a bravúrtól, de a Leverkusen végül 3-2-re behúzta a találkozót – válogatott középpályásunknak 75 perc jutott.
Futács Márkó 60. percben szerzett góljával még vezetett, de végül 2-1-re kikapott a Hajduk Split a Rijekától a horvát bajnokság 15. fordulójában – honfitársunkat a 67. percben cserélte le edzője.
Az olasz másodosztályú Novara nem bírt a Spal gárdájával, és 1-0-s vereséget szenvedett odahaza – Adorján Krisztiánt a szünetben cserélte be edzője.
Kikapott a Spezia is, a keretbe ezúttal nem nevezett Tamás Krisztián együttesét a Verona intézte el 4-1-re.
Bajner Bálint 90 percen át rohamozta az Albinoleffe kapuját, de se neki, sem csapattársainak nem sikerült a gólszerzés, így a Modena 1-0-ra kikapott hazai pályán, és kieső helyre csúszott vissza az olasz harmadosztály B-csoportjában.
A szintén az olasz Lega Pro B-csoportjában szereplő Forgács Dávid és az Ancona 1-1-es eredményt ért el a Sudtirol otthonában. A magyar hátvéd végigjátszotta a találkozót.
Vadócz Krisztián csapata, a Mumbai City 1-0-s győzelmet aratott a North East United otthonában, ezzel a tabella élére állt az indiai bajnokságban. A magyar középpályás végigjátszotta a találkozót.
A Kaiserslautern 1-0-ra verte az Union Berlin együttesét, ezzel sorozatban harmadik győzelmét aratta a német másodosztályban – Stieber Zoltán végigjátszotta a találkozót.
A Greuther Fürth pedig Megyeri Balázzsal a kapuban verte 2-1-re a Bochumot, szintén a Bundesliga 2. tizenkettedik fordulójában – ezzel öt nyeretlen bajnoki után ünnepelhetett sikert légiósunk csapata.
Az első osztályú német női bajnokság hetedik fordulójában Jakabfi Zsanett góljának is köszönhetően 2-1-re nyert a Wolfsburg idegenben a Mönchengladbach ellen.
Gyurcsó Ádám csapattársa csokit kapott az ellenféltől, ez is kellett a Pogon Szczecin döntetlenjéhez Lengyelországban.