Légiósok

Dárdai sem tudja, meddig bírja ezt a tempót a Hertha

A Bundesligában remekelő berliniek eddigi szezonját értékelte a magyar tréner.

A Hertha BSC magyar trénere, Dárdai Pál az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, sérülések és eltiltások miatt a tíz forduló alatt még nem tudta kétszer ugyanazt a csapatot a pályára küldeni, de az együttes így is venni tudta az akadályokat a Bundesligában.

– Tudtuk kompenzálni, mert a játékosokban benne vannak az automatizmusok, tudják a rendszert, hogy mit kell csinálni labda ellen, mit kell csinálni labdával. Rengeteget léptünk szerintem előre kombinációs játékban, jót tesz a sok kis játék, a sok futsal, a sok gyors automatizmus, mert jó döntéseket hoznak, bele vannak préselve edzésen.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya hozzátette, a Hertha játéka nagyon sok energiát követel, ezért nem tudja, meddig fogják bírni a játékosok a tempót.

– Nagyon sokat kell futni, hajtani, hogy ilyen távolságokat be tudjunk futni, hogy ennyire tudjunk zárni. Meglátjuk, mennyire őrli föl a csapatot és mennyire tudunk rotálni.

A Borussia Mönchengladbach ellen mesterhármast szerző Salomon Kalou a mérkőzés után elmondta, örül annak, hogy édesapja halála után három góllal tudott visszatérni, de a lényeg a csapat győzelme. Az elefántcsontparti támadó hozzátette, nagyon sokat jelentett neki Dárdai Pál támogatása.

– Tisztában volt vele, milyen nehéz nekem, és, hogy szükségem van a családomra. Lehetőséget adott arra, hogy velük töltsem az időt és csak akkor térjek vissza, amikor már mentálisan kész vagyok rá.

A Hertha BSC tíz meccsen szerzett húsz pontjával jelenleg negyedik a Bundesliga tabelláján.

– Veszek egy újságot, kivágom a tabellát, és beteszem a mélyhűtőbe. Amikor májusban kiveszem, remélhetőleg akkor is ebben a pozícióban fogunk állni – idéztemég szombaton a Kicker a magyar szakvezetőt.

Olvasói sztorik