Légiósok bajnokok ligája

Nikolics élete meccsére készül a Real Madrid ellen

Szerda este újra a címvédő Real Madrid ellen bizonyíthat Nikolics Nemanja, a lengyel Legia Warszawa magyar válogatott csatára. Nikolics együttese két héttel ezelőtt a csoportkör harmadik játéknapján 5-1-es vereséget szenvedett a Santiago Bernabéu stadionban. A magyar válogatott támadó reméli, ezúttal kezdő lesz, az első találkozón ugyanis nagy meglepetésre csak csereként jutott szóhoz, mindössze 16 perc játéklehetőséget kapott, noha szinte egymaga juttatta be a csoportkörbe csapatát, a selejtezőkön öt gólt szerzett csapata hét találatából.

– Számomra nagyon fontos a Bajnokok Ligája. Azért nem igazoltam el nyáron, mert a csapat szerepelhet a sorozatban. Mérhetetlenül csalódott voltam, amiért a Real ellen a Bernabéuban csak a kispadon kezdtem. Úgy érzem, kezdőnek kellett volna lennem, hiszen nagy szerepem volt abban, hogy a Legia húsz év után bejutott a BL csoportkörébe – kesergett a magyar focista a blikk.hu hasábjain megjelent nyilatkozatában. – Minden játékosnak az az álma, hogy a világ legjobb klubja ellen futballozhasson. Ráadásul az edzőm előzetesen ezt meg sem beszélte velem, azt hiszem, nem ezt érdemeltem.

Mint ismert, az UEFA zártkapus találkozóval büntette a Legiát, miután a varsói szurkolók a Dortmund elleni, szeptemberi, 6-0-ra elvesztett hazai mérkőzésen randalíroztak. Bizonyára nagy hátrány lesz Nikolicsék számára, hogy közönségük nélkül kell lejátszaniuk a mai meccset.

– Nagyon sajnáljuk, de szerintem a madridiak sem szívesen játszanak üres sta­dionban. Nézők nélkül nem ugyanolyan egy összecsapás. Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus atmoszféra lett volna a meccsen. Ennek ellenére természetesen megpróbálunk jól futballozni és jó eredményt elérni – tette hozzá Nikolics Nemanja, aki remekül játszott a varsóiak hét végi bajnokiján, gólt szerzett a Korona Kielcével szemben 4-2-re megnyert élvonalbeli találkozón.

Olvasói sztorik