Légiósok

Ez ám az elismerés: „ijesztően szervezett a Hertha játéka”

Dárdai egykori csapattársa csupa jót mondott a berliniekről.

2013-ban hagyott fel az aktív játékkal a 82-szeres német válogatott Arne Friedrich. Az egykori védő karrierje során a leghosszabb időszakot Berlinben, a Herthánál töltötte el, 2002 és 2010 között szolgálta Dárdai Pál gárdáját, és ezen időszak alatt természetesen a magyar tréner csapattársa is volt.

Nem tekinthető tehát teljesen elfogulatlan véleménynek, mégis említésre méltó, hogy Friedrich milyen tisztelettel beszélt a Hertháról és Dárdai Pál munkásságáról a Sport1.de-nek.

– Dárdai olyan ember, aki bármikor feltűri az ingujját, hogy védelmezze játékosait, miközben magát okolja. Emellett rengeteget követel labdarúgóitól. Rainer Widmayer személyében ráadásul remek segédedzőre is akadt – fogalmazott Friedrich, aki magáról a csapatról is szólt néhány szót.

– Ijesztően szervezett a Hertha játéka. Ennek semmi köze a szerencséhez, az eredmények teljesen megérdemeltek – mondta a berliniek egykori csapatkapitánya a jelenleg a Bayern és a Lipcse mögött 3. helyezett együttesről.

Olvasói sztorik