Néhány nappal ezelőtt hozták nyilvánosságra, hogy Dárdai Pál meghívta Németországba Kis János magyar futsaledzőt. Az ötszörös magyar bajnok trénernek több könyve is megjelent már, igazi úttörőnek számít, a Hertha menedzsere pedig úgy gondolta, ebből nagypályás csapata is profitálhat.
A berlini élményekről Kis János a DigiSport Reggeli Start című műsorában Szombathy Pálnak beszélt.
– A nagypályás fociban is az ösztönöket kellene tudatossá tenni. Erre alkalmas a grund vagy modernebb változata a futsal, ahol kisebb, zárt térben igazi kapocs alakulhat ki a játékosok között. Ez a labdarúgásból javarészt hiányzik, pedig a legtöbb nagy futballista a tereken kezdte a sportot. Itt alakul ki ugyanis a képesség a gyors döntésekre és labdakezelésre – kezdte Kis János, akit korábban már magyar nagypályás klubok is megkerestek azzal, hogy segítsen nekik.
– Dárdai azonban a tettek mezejére lépett és valóban meg is hívott. Ő azonnal felismerte, hogy ha csak egyetlen apró dologban, egyetlen passzban tudok segíteni, már hasznos lehetek. Úgy mentem oda, hogy amikor beléptem a klubhoz, helyem volt az edzői helyiségekben, minden segédanyag ki volt helyezve, pontos méretű felszereléseket, ruhákat kaptam. Azt láttam Palin, nyílt és tiszteletet mutat felém. Itthon ilyen nincs. Amikor Szabó László felkért, hogy tartsak előadást, mosolyogtak rajtam, kitapsoltak, hogy menjek már – fogalmazott keserűen Kis, akit Németországban nemcsak Dárdai tisztelt meg figyelmével.
– Az edzés végén Pali már távozott, én viszont a jobbkezével kint maradtam és 30-40 percig még tologattuk a bójákat a pályán, beszélgettünk. Megköszönte és azt mondta, nagy segítség voltam – zárta szavait Kis.
A teljes beszélgetés ezen a linken érhető el.