Légiósok

A magyar, aki egymaga elintézte a Chelsea-t

Jakabfi Zsanett, a Wolfsburg csillaga alighanem formalitássá tette az angol csapat elleni Bajnokok Ligája-visszavágót. Mesteri triplája után a Rangadó ébresztette…

Chelsea-Jakabfi 0-3.

Dióhéjban ennyi történt szerda este a londoni Stamford Bridge-en, ahol a német Wolfsburg könnyed sikert aratott. Honfitársunk a 12., a 38. és az 53. percben talált be (ITT LEHET MEGNÉZNI), és, mint mondja, a második góljára a legbüszkébb, ugyanis ritkán veszi be a kaput fejjel.

– Még Angliában vagyunk, most ébredtem – kezdi a magyar válogatott futballista, aki 2009 óta szerepel a Wolfsburgban. – Fantasztikus este volt, azért is örülök a háromgólos sikernek, mert a Chelsea egyáltalán nem rossz csapat, mi több, nagyon is kemény ellenfél. Hogy milyen volt a hangulat a Stamford Bridge-en? Fantasztikus. Ismerem és szeretem ezt a stadiont, hiszen szép emlékek fűznek hozzá: három éve itt nyertük meg a BL-döntőt.

Jakabfi Zsanett felettébb szerény hölgy, a góljai kapcsán megjegyzi, olyan labdákat kapott, amelyeket már nem volt nehéz a kapuba juttatni, no persze a tripla akkor is mestermunka.

– A Német Kupában egyszer öt találatig jutottam, de háromra nem emlékszem – teszi hozzá a magyar játékos. – Már az előző évad vége felé is sokszor eredményes voltam, és szereztem gólokat a válogatottban is. Van, amikor csinálhatsz bármit, az istennek sem sikerül betalálnod, ha viszont elkapod a fonalat, minden összejön. Szerencsére most az utóbbi szakaszban vagyok…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik