Légiósok

Stieber Zoltán egy tizenegyest hiányolt

A magyar szélső szerint a játékvezető rosszul döntött a Bielefeld elleni bajnokin.

Mint arról korábban beszámoltunk, a német másodosztály nyolcadik fordulójában vasárnap lépett pályára a Kaiserslautern. Stieber Zoltán tagja volt a kezdőcsapatnak, sőt végigjátszotta a Bielefeld elleni bajnokit, mely 0-0-val zárult. A találkozó után a vörös ördögök játékosa csalódottan nyilatkozott, és egy elmaradt tizenegyes miatt is bánkódott.

– A mai mérkőzésen megmutattuk, hogy tudunk harcolni, sok helyzetet dolgoztunk ki, a lehetőségeink megvoltak, talán két góllal is nyerhettünk volna. Ráadásul volt egy olyan szituáció, ahol tizenegyest kellett volna kapnom, de azt gondolom, a játékvezető tévesen nem fújt semmit. Legalább egy szöglet járt volna nekünk, ezt még az ellenfél játékosa is elismerte. Ennek ellenére persze nyernünk kellett volna. Megyünk tovább, most jön a válogatott-szünet, után viszont további pontokra lesz szükségünk – nyilatkozta a magyar játékos.

A német Bildbeszámolója szerint a 70. percben Stieber Zoltán és Julian Börner “találkozója” után a játékvezető adhatott volna tizenegyest a hazaiaknak, de végül továbbot intett.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik