Légiósok

Nagy Ádám nem lesz az év Legjobb Fiatal Játékosa

A Bologna középpályása éppen túlkoros, Sallai Roland pedig nincs a 40 jelölt között.

2003 óta adják át minden évben a Golden Boy díjat, vagyis az adott naptári év legjobb U21-es játékosának járó elismerést. Az elmúlt esztendők során ezt olyan klasszisok nyerték meg, mint Wayne Rooney, Lionel Messi, Sergio Agüero, Paul Pogba és még sorolhatnánk (a sorból talán az egykori Manchester United-játékos, Anderson lóg ki leginkább).

A díjat alapító Tuttosport idén is megalkotta 40 nevet tartalmazó listáját, a német Bild, a svájci Blick, a portugál A Bola, a francia L’Équipe és France Football, a spanyol Marca és Mundo Deportivo, a görög Ta Nea, az orosz Sport Express, a holland De Telegraaf és a brit The Times újságírói pedig 5-5 játékosra szavazhatnak. Az elsőnek jelölt 10, a második 7, a harmadik 5, a negyedik 3, az ötödik pedig 1 ponttal gazdagodik és értelemszerűen a legtöbb pontot elérőé lesz majd a díj.

A 40 fiatal közé pedig idén sem fért oda magyar. Nagy Ádám jelölésére talán mutatkozott volna némi esély, ám ő már éppen túlkoros, 1995-ös, holott csak 1996-os vagy azután született labdarúgók jöhetnek szóba. Legfeljebb 20 éves, nemzetközileg is számottevő labdarúgónk talán egyedül Sallai Roland van, de az azért érthető, hogy a Tuttosportnál a Palermo támadója miért nem szorította ki mondjuk Embolót, Renato Sanchest, Comant vagy épp Alex Iwobit.

A listára egyébként felfért a már Napolis Amadou Diawara, aki Nagy Ádám elődjének tekinthető a Bolognánál.

A 40 jelölt

Dele Alli (Tottenham), Marco Asensio (Real Madrid), Leon Bailey (Genk), Riechedly Bazoer (Ajax), Gabriel Boschilia (Monaco), Julian Brandt (Bayer Leverkusen), Carlos Fernández (Sevilla), Andreas Christensen (Borussia Mönchengladbach), Kingsley Coman (Bayern Munich), Ante Coric (Dinamo Zagreb), Amadou Diawara (Napoli), Mahmoud Dahoud (Borussia Mönchengladbach), Danilo Barbosa (Benfica), Moussa Dembélé (Celtic), Ousmane Dembélé (Dortmund), Gianluigi Donnarumma (Milan), Breel Embolo (Schalke), Gabriel Barbosa (Internazionale), Alekszandr Golovin (CSZKA Moszkva), Goncalo Guedes (Benfica), Demarai Gray (Leicester), Marko Grujics (Liverpool), Alen Halilovic (Hamburg), Kelechi Iheanacho (Manchester City), Alex Iwobi (Arsenal), Viktor Kovalenko (Sahtar Donyeck), Ruben Loftus-Cheek (Chelsea), Lucas Hernández (Atlético Madrid), Emanuel Mammana (Lyon), Nathan (Vitesse), Olivier Ntcham (Genoa), Marcus Rashford (Manchester United), Renato Sanches (Bayern Munich), Jairo Riedewald (Ajax), Rúben Neves (Porto), Tonny Sanabria (Real Betis), Leroy Sané (Manchester City), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen), Youri Tielemans (Anderlecht), Almamy Touré (Monaco).

Olvasói sztorik