Légiósok

A rövidre kapott bombagólt Gulácsi, döntetlenezett az RB Leipzig – VIDEÓ

A Köln és a Lipcse is veretlen maradt.

Kölnbe utazott a Bundesliga 5. fordulójában a három magyart is foglalkoztató, szárnyaló RB Leipzig. A Red Bull által szponzorált csapat a kör előtt veretlen volt, hiszen a Hoffenheim és a Mönchengladbach ellen elért döntetlenek mellett a Dortmundot és a Hamburgot is legyőzték. A Köln azonban még ennél is jobb, 10 pontos volt és a 3. helyen állt.

A lipcseiek kezdőjébe ezúttal is csak Gulácsi Péter fért be, Kalmár Zsolt pedig a kispadról nézhette végig a találkozót – Lőw Zsolt természetesen a szakmai stáb tagjaként dolgozott. A másik oldalt az első perctől játszottak a legnagyobb nevek, Modeste, Hector, Mavraj, valamint Horn is, a korábbi ZTE-csatár, Artjoms Rudnevs azonban kiszorult.

A találkozó 15 perces késéssel indult, mivel a szponzorációja miatt Németország-szerte közutálatnak örvendő RB Leipzig csapatbusza nem tudott bejutni a stadionba. Útját ugyanis tüntető, transzparenseket tartó szurkolók állták el (mintegy 80-100 fő), amely miatt kerülőre kényszerültek. Lőwéknek korábban is volt már konfliktusuk, a Dynamo Dresden szurkolói például levágott bikafejet vittek a stadionba a két gárda kupameccsén.

A skót labdarúgás legnagyobb reménysége, a nyáron 15 millió euróért Lipcsébe igazoló Oliver Burke nagyon korán, már az 5. minutumban vezetést szerzett a vendégek számára, de az előny a félidőig nem tartott ki.

A Köln ugyanis fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását, majd a 25. percben Oszako rövidbe tartó bombájával egyenlített is.

A második játékrész már ismét inkább Gulácsiék szája íze szerint zajlott, de hiába az aktívabb játék, a vezetést nem sikerült ismét megszerezniük, így mindkét csapat megőrizhette veretlenségét. A Köln ezzel 3., a Lipcse 7.

A Bundesliga 5. fordulójának eredményei

Péntek:
Borussia Dortmund – Freiburg 3-1
Szombat:
Borussia Mönchengladbach – Ingolstadt 2-0
Mainz – Bayer Leverkusen 2-3
Hamburg – Bayern München 0-1
Augsburg – Darmstadt 1-0
Eintracht Frankfurt – Hertha BSC 3-3
Werder Bremen – Wolfsburg 2-1
Vasárnap:
Hoffenheim – Schalke 2-1

Olvasói sztorik