Légiósok

Husztiék otthonában javíthat a Dárdai-csapat

Olaszországban is magyaros csapatok feszülnek egymásnak a hétvégén, míg a Serie A-s légiósaink topklubok ellen bizonyíthatnak.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Szombat – Husztiék Dárdai csapata ellen

Az osztrák első osztály kilencedik fordulójában Szántó Tamás csapata, a Rapid Wien a St.Pölten vendége lesz.

Köteles László együttese, a Wasland-Beveren a Lokerent fogadja a belga élvonal nyolcadik fordulójában. A 15. találkozik a 14. helyezettel.

Hét közben peches öngóllal debütált, de végig a pályán volt Lang Ádám a Dijon FCO színeiben. Az együttes szombaton a Rennes-t fogadja a francia bajnokság hetedik fordulójában.

Futács Márkó legutóbb gólt szerzett a Hajduk Split színeiben, mely a soros hétvégén a Cibalia elleni bajnokira készül a horvát élvonal tizedik fordulójában.

Németh Krisztián klubja, az al-Garafa az al-Lehvija ellen javíthat a katari bajnokság első fordulójában elszenvedett vereségén – a rivális egy 4-0-s sikerrel kezdett múlt héten.

A lengyel bajnokság tizedik fordulójában Gyurcsó Ádám csapata, a Pogon Szczecin a Lecznát fogadja, míg a Litauszki Róbertet is soraiban tudó Cracovia Kraków a Zaglebie Lubin vendége lesz.

A német Bundesliga ötödik fordulójában a Huszti Szabolcs fémjelezte Eintracht Frankfurt a hibátlan mutatóját hét közben elveszítő, Dárdai Pál vezette Hertha BSC-t fogadja – a Frankfurt is kilenc ponttal áll négy meccset követően. Kleinheisler László együttese, az SV Darmstadt 98 az Augsburg otthonában folytatja, míg a másodosztályban szereplő, Stieber Zoltánt is foglalkoztató 1.FC Kaiserslautern a Heidenheimhez látogat.

Európa egyik legerősebb csapata, a Juventus ellen lép pályára a Balogh Norbertet és Sallai Rolandot is soraiban tudó Palermo az olasz Serie A hatodik fordulójában. A másodosztályban Adorján Krisztián csapata, a Novara a Tamás Krisztiánt is foglalkoztató Speziához látogat a hatodik körben, míg a harmadosztály B-csoportjában szereplő Ancona – Forgács Dávid csapata – a Bajner Bálint-féle Modenát fogadja.

Rangadót rendeznek a szlovák élvonal tizedik fordulójában: a Priskin Tamást soraiban tudó Slovan Bratislava a Trencín vendége lesz, Vida Kristopher együttese, a dunaszerdahelyi DAC pedig a Tatran Presovhoz látogat.

Vasárnap – Nagy Ádámék az Inter ellen

Korhut Mihály ezúttal a Bnei Jehuda otthonában bizonyíthat az izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva színeiben a bajnokság ötödik fordulójában.

A Kádár Tamást is soraiban tudó Lech Poznan az első kilenc fordulóban 16 pontot gyűjtő Arka Gdynia ellen készül hazai pályáján a lengyel bajnokságban.

A német élvonal (Bundesliga) ötödik fordulójában a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim a magyar csatár korábbi klubját, a Schalke 04-et fogadja, míg az eddig veretlen, Gulácsi Pétert és Kalmár Zsoltot soraiban tudó RB Leipzig az 1.FC Kölnhöz látogat. A másodosztály hetedik fordulójában Nagy Dániel együttese, a Würzburger Kickers a Dynamo Dresden vendége lesz.

Az olasz első osztály (Serie A) hatodik fordulójában a Bolognára sem vár könnyű feladat: Nagy Ádám klubja az Internazionale ellen lép pályára, idegenben.

Vécsei Bálint csapata, a Lugano a Thun vendége lesz a svájci bajnokság kilencedik fordulójában.

Olvasói sztorik