Légiósok

A Rapid hőse nem lesz osztrák, csak a magyar válogatott érdekli

Szántó Tamás szárnyal Bécsben, Bernd Storck egyelőre nem kereste, felvetődött, nem kell-e attól tartani, hogy az osztrákok lecsapnak a húszéves tehetségre. Kiderítettük a választ…

Kezdjük a megnyugtató hírrel: noha gyerekként került Bécsbe, és már több mint öt éve ott futballozik, a Rapid középpályása kijelentette, nála kizárólag a magyar válogatottság jöhet szóba. Mindezt a játékos édesapja árulta el a Rangadónak.

Szántó Csaba maga sem ismeretlen a hazai futballkedvelők számára, a marosvásárhelyi születésű sportember 1990-ben érkezett Magyarországra, játszott Győrben, Sopronban és Siófokon, öt évig szerepelt az NB I-ben. Jelenleg pályaedzőként segíti Supka Attila munkáját Sopronban. És persze szurkol a bécsi ranglétrán szédítő tempóban haladó fiának…

– Természetesen múlt csütörtökön is ott voltam a Genk elleni Európa Liga-meccsen, melyet 3-2-re megnyert a Rapid – kezdte Szántó Csaba. – Tamás ezúttal nem nyújtott kiemelkedőt, de jól futballozott. Csodálatos hangulat uralkodott a Weststadionban, volt olyan időszaka a meccsnek, amikor a 22 ezer néző percekig állva tapsolt.

Többször is beszámoltunk már arról, hogy a húszéves Szántó Tamás – legalábbis a hazai focikedvelők számára – szinte egyik pillanatról a másikra lett a Rapid meghatározó labdarúgója, az édesapát ugyanakkor nem lepte meg az áttörés.

– Tomit tizennégy és fél éves kora óta építi a Rapid Wien, fokról fokra haladt a karrierjében – mondta az UEFA A-licences soproni szakember, aki a kedvünkért több szempontból is jellemezte a fiát. – Belső középpályásként szerepel, közel sem csak a támadásokat segíti, noha az utánpótláscsapatokban mindig sok gólt szerzett. Nagy munkabírású futballista, ragyogó passzkészséggel, emellett igazi csapatjátékos. Későn érő típus, fizikailag erősödnie kell, két-három kiló izom még ráférne. Meggyőződésem, hogy ez az idény sorsdöntő lesz számára, a következő hónapokban eldől, hogy merre halad tovább a pályafutása.

Szántó Tamás nem titkolt célja, hogy a német Bundesliga egyik elismert játékosa legyen, az édesapa úgy látja, ha szerencsésen alakul a sorsa, két-három éven belül eljuthat a német élvonalba. Csak remélni merjük, hogy a magyar válogatott szakmai stábja nem vár addig a középpályás „megfigyelésével”, honfitársaink közül tudniillik kevesen játszanak olyan magasan jegyzett csapatban, mint a Rapid Wien. Tudjuk jól, hogy a kontinentális kupában mindössze három magyar labdarúgó érintett: Nikolics Nemanja (Legia Warszawa) a BL-ben, Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva) és Szántó Tamás az Európa Ligában. Felvetődik: nem kell-e attól tartani, hogy a hétről hétre megbízhatóan teljesítő ifjú játékosra – ahogy arról beszámoltunk, vasárnap is gólt lőtt, ezúttal a Mattersburgnak – lecsap az osztrák válogatott (a honosítása aligha jelentene nagy problémát)?

– Tamás kijelentette, csak a hazája nemzeti csapata érdekli – felelte az édesapa. – Az osztrák válogatottság szóba sem kerülhet.

https://www.youtube.com/watch?v=dEtP9grpHmA

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik